Létrehozva: 2015.08.23.

Megőrültek a tinik: Bugyit húzva a fejükre járnak az utcán +18!!!

Ennél õrültebb divat még sosem volt. Honnan máshonnan, ez is Japánból indult el!

Megjelentek a bugyifejű lányok!

 

A távol-keleti országokban merőben más szokások terjedtek el, mint szerte a világon, de azért mégiscsak fura, hogy Japánban még a felnőttek is a mesehősöket utánozzák!

Küldj spermát!

Azt már tudjuk, hogy a japánokat szinte lehetetlen felülmúlni az extrém őrületek tekintetében. Bár két évvel ezelőtt még azt gondoltuk, hogy Uta Kohakut senki és semmi nem fogja felülmúlni. Be kell látnunk, tévedtünk! A pornószínésznő akkoriban arra kérte rajongóit, hogy küldjenek neki spermát. Ennek eredményeként 10 nap alatt 100 palack ondóval ajándékozták meg a lelkes urak, akiknek a pornósztár hivatalos közleményben mondott köszönetet:  "Úgy fogom gondjukat viselni, mintha a sajátjaim lennének!"

Bugyit a fejre!

Na de mi ez ahhoz képest, hogy hónapok óta lányok, asszonyok tucatjai szaladgálnak bugyival a fejükön Japán utcáin. Az őrült divatot egy képregényhős Hentai Kamen generálta, aki pucéron mindössze egy neccharisnyában, falatnyi nadrágban, alsóneművel a fején harcol a rosszak és a bűn ellen.

Elsőként az iskolás lányok körében terjedt el ez a fura módi, ám nem sokkal később már szinte mindenhol - könyvtárakban, uszodában, bevásárlóközpontokban, színházban, utcákon - megjelentek arcukat bugyi mögé rejtő emberek.

Már így szextingelnek!

Az őrület immár az egész világ tinédzsereit megfertőzte. Már nem az intim testrészekről készült fotókkal, hanem bugyival a fejen divatos szextingelni, vagyis izgató netes üzeneteket küldözgetni.

Õrület, mi jöhet még ezután? A bugyifej divatot megteremtő képregénysztárról már egész estés mozifilm készült. Itt a rövid lényeg!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra