Létrehozva: 2016.07.20.

Különös lényre bukkantak egy 20 milló éves borostyánba zárva!

Egy 20 millió évvel ezelõtt élt, eddig ismeretlen állatfajt fedeztek fel a régészek a Karib-térségben.

Több mint 20 millió évvel ezelőtt szörnyű véget ért az élete annak a szalamandrának, amely egy szörnyű ragadozóval találkozhatott. Ezt onnan lehet sejteni, hogy a kis lény bal első lába hiányzik. Bár az állatnak sikerült meglépnie támadója elől, nem sokkal ezután gyantába ragadt, ahonnan már nem volt menekvés. A kétéltű szinte tökéletes állapotban megmaradt az utókor számára, mivel a gyanta borostyánná kövesedett. 

Az Oregon állam egyetemének biológusa, George Poinar Jr. azt állítja, hogy ő gyűjtötte ezt a darabot évekkel ezelőtt Dominkán, anélkül, hogy észrevette volna a lelet egyediségét. A biológus szerint ez az első olyan ismert eset, hogy egy szalamandrát borostyánban találtak volna, illetve, hogy a Karib-térségből került volna elő.

Szintén különlegességnek számít, hogy a kétéltű első és hátsó lábán lévő ujjai között is úszóhártyák voltak. Poinar szerint ez az egész is azt bizonyítja: 

Attól mert nem találnak valamit egy adott területen, az nem azt jelenti, hogy nem is létezik ott.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra