Létrehozva: 2015.08.26.

Közeleg az idő: azonosító chipeket ültetnek az emberekbe!

Az amerikai sajtó szerint 2017-re megvalósulhat, hogy az USA minden állampolgárába mikrochipet ültessenek. A technikai megoldás már fejlesztés alatt áll. Lényege, hogy bárki azonnal leinformálható legyen papírok nélkül.

Sokkoló kijelentést tettek az amerikai médiában. 2017-re minden állampolgár mikrochipet kaphat a bőre alá. Ez megkönnyítené az azonosítást és persze a nyomon követést is.

Így papírok nélkül bárkit ellenőrizhetnek a hatóságok. Csak egy műszer kell majd ahhoz, hogy bebizonyítsák, tényleg azzal az emberrel beszélnek-e, akinek vallja magát.

Szerencsére sok ellenzője is akad a kezdeményezésnek. Virginia államban már jogszabályt is hoztak, hogy a beültetés sorozat ne kezdődhessen el.

Másrészről a kormány azt is mérlegeli, hogy túl sok erőforrást kell majd feláldozniuk arra, hogy az emberek minden lépését követni tudják.

Az RFID mikrochip ugyanis minden tevékenységünk követésére képes. Érzékeli azt is ha hitelkártyával pénzt költünk, sőt leolvashatja a tételes vásárlási listát is.

 

Így a közvélemény-kutatás is egyszerűsödne, hiszen a chip segítségével őszinte képet kapnának a kutatók a szokásainkról, mindennapi életünkről.

A chip azonban nem csak adatokat gyűjthet majd, de akár irányíthatóvá is válik általa az, akinek beültették, sokaknak már ez sem tetszik. De a java csak most jön: a chip viselőjét távirányítással akár meg is ölhetik. Szép, új világ...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csak a szokásos: Magyar Péter hazudik

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Az idegenek lilák és nem zöldek” – állítja egy új tanulmány

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől