Létrehozva: 2018.09.19.

Kővé vált az anyuka: olyan fotón látta meg a lányát, ami születése előtt készült

Hátborzongató: a nõ váltig állítja, hogy a fotón nem más látható, mint a saját lánya. Pedig ez fizikailag lehetetlen.

Egy édesanya mély meggyőződéssel állítja, hogy egy fotón a saját kislánya van - méghozzá olyan fényképen, mely évekkel a lány születése előtt készült! Amikor meglátta, sokkot kapott a döbbenettől.

A fotó, amelyikről szó van, 10 évvel ezelőtt készült, és véletlenül került az anyuka szeme elé. Csakhogy az az időpont, amikor a felvétel készült, 3 évvel korábbi, mint a lánya születésének dátuma.

"Amikor megláttam a fényképet, nem akartam hinni a szememnek. Teljesen ledermedtem" - meséli az anyuka. És hogy mit látott meg, ami ennyire erős hatással volt rá? Mutatjuk máris! LAPOZZ!


Erről a fényképről van szó:

"Emlékszem, hogy amikor a megláttam a képet, először azt mondtam, milyen csinos ruha van a kislányon, majd mosogatni indultam" - emlékszik vissza az anyuka. Aztán hirtelen belé hasított, hogy valami furcsa volt azon, amit látott. Lányának az unokatestvére pózol az előtérben, és emlékszik a napra is, amikor a fotó készült. Ahogy mondja, aznap senki nem volt a szobában rajtuk kívül. De ha lett is volna, az sem adna magyarázatot arra, hogy a háttérben a még meg nem született lánya látható! Hogy vajon az anyuka emlékezete csal, egy hasonló gyerek látványa zavarta össze, vagy tényleg valami csodával határos esemény zajlott, azt persze nehéz eldönteni. Ami biztos: ő teljesen hatása alá került a látványnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba