Létrehozva: 2016.10.08.

Kidobta a kutyáját a szeméttelepnél!

Most mindenki õt keresi.

A Gödöllő nevű Facebook-csoportba töltöttek fel egy videót, ami miatt állítólag már a hatóságok is nyomoznak - de ami ennél is nagyobb jelentőséggel bír: egy ország háborog! A felvételek alapján nem is csoda.

Október 4. Egy sötét színű autó érkezik egy elhagyatott földút melletti szeméttelephez, lelassít, kinyílik a jobb első ajtó, majd egy középtermetű fekete kutyus "repül ki" rajta. A sofőr ezt követően megfordul, majd hatalmas gázzal hajt el. A kutyus kétségbeesve próbálja utolérni - hiába.

A szerencsétlenül járt állat ezt követően fel-alá rohangál a környéken, mindhiába. Gazdája soha többé nem jön érte. 

A videót feltöltő fiatalember azt állítja, feljelentést tett, sőt, azóta frissítette is a posztját, amiből kiderül, a kutyust sikerült megmenteni. Igaz, soraiból érezni lehet, lelkileg nincs jól.

A kék autó sofőrje mindenesetre közellenség lett. Százával osztják meg a bejegyzést, hogy minél előbb kiderülhessen, ki ő valójában. Igaz, a rendőrök elvileg már sejthetik.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra