Létrehozva: 2018.03.21.

Itt a magyarázat, miért beszélsz jobban angolul, ha be vagy csípve!

Buliból hazafelé menet simán elbeszélgetsz a turistákkal, másnap meg nem mersz megszólalni, ha útbaigazítást kérnek? Oka van, miért érezzük úgy, hogy jobban megy az angol enyhén ittasan. Egy kutatás fényt derített rá, mutatjuk!

Tapasztaltad már, hogy becsípve sokkal jobban beszéltél idegen nyelveket, mint egyébként? Mielőtt azt hinnéd, hogy csak később emlékszel úgy, hogy jól ment, és valójában hülyét csináltál magadból külföldiek előtt, megnyugtatunk: egy kutatás bebizonyította, hogy tényleg könnyebben beszélünk idegen nyelveket egy bizonyos alkoholmennyiség után.

A brit kísérletben ötven német anyanyelvű egyetemista vett részt. A csapat felével vizet itattak, a másik felével egy-egy korsó sört. Ezután a kísérlet vezetői leültek beszélgetni velük, angolul, és hangfelvételt készítettek. A felvételeket meghallgattatták angolokkal, és megkérték őket, hogy pontozzák a beszélgetést aszerint, mennyire beszél természetesen, folyékonyan a kísérleti alany. Természetesen nem árulták el nekik, hogy melyikük ivott alkoholt.

Kivétel nélkül több pontot kaptak azok, akik sört ittak, nem vizet: sokkal folyékonyabban beszéltek, szebb volt a kiejtésük, és a szókincsük is gazdagabb volt. A kísérlet vezetői megállapították, hogy ilyen kis mennyiségű alkohol kimondottan segít, hogy jobban beszéljünk idegen nyelveket, és bár nem vizsgálták, abban biztosak, hogy  nagyobb mennyiség már rontaná a helyzetet.

És hogy mi a tanulság? Egyrészt bebizonyosodott, hogy nem csak illúzió, hogy becsípve jobban megy az angol, hanem tény. Másrészt az okokat is kiderítették: az alkohol oldja a szorongást - így azt a félelmet is, hogy gáz megszólalni idegen nyelven.

                                                            

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra