Létrehozva: 2016.07.04.

Impotens lett a férje, örömlánynak állt a nagymami, hogy szexelhessen

A férje korán elvesztette férfiúi gerjedelmét, ezért gondolt egyet és ötvenkét éves korában bekopogtatott egy piros lámpás házba állásért. Maga sem hitte, mennyire népszerû lesz...

Ötvenkét éves korában állt be örömlánynak egy ausztrál asszony. Előrehaladott kora ellenére is nagyon hiányzott neki a házasélet, a férje azonban korán impotens lett, ezért a házasságuk utolsó öt évében inkább sörözgetett, mint szexelt.


Ötvenkét éves korában állt be örömlánynak

„Harminc évig voltam házas, de az lett a vége, hogy csak ültem otthon magányosan és azon gondolkodtam, mit is tegyek, hogy legyen egy jó szexpartnerem – meséli névtelenül a Sydneyben élő asszony."

"Már fiatal koromban is irigykedtem az örömlányokra, mert kedvükre szeretkezhettek, ezért összeszedtem minden bátorságom és bekopogtattam az egyik piros lámpás házba. Az első két évben, csak a hétvégeken fogadtam a férfiakat, de a válásom után felszabadultam, élveztem az életet és ráadásul rengeteg pénzt is kerestem.”

Az asszony az egyik legkeresettebb alkalmazottja lett a bordélyháznak, de elhatározta, hatvan éves korában visszavonul és öreg napjaiban csak a családját és az unokáit kényezteti.

Forrás: news.com.au

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra