Létrehozva: 2015.08.15.

Halászoktól kért segítséget egy bálna!

Ijesztõ módon közel úszott hozzájuk, de nagyon óvatos volt, nem tett kárt a hajóban. Segítséget kért!

A halászoktól kért segítséget egy bajba jutott bálna az ausztrál partoknál.

„Először a szívbajt hozta ránk

– mesélt egyikük -, már messziről látszott rajta, hogy egyenesen a hajónk felé tart.

Amikor mellénk ért, annyira lelassított, hogy láthattuk a fejére akadt hatalmas műanyagfóliát.

Aztán elmerült, de néhány perc múlva megint előbukkant. Ekkor már olyan közel merészkedett, hogy elértük és megszabadítottuk a ráakadt hulladéktól, de közben észrevettük azt is, hogy a jobb fele tele van beleakadt horgász zsinórokkal, horgokkal. Csupa seb volt.  Mintha csak megérezte volna, hogy észrevettük! Még egyszer felbukkant és a víz felett addig tartotta magát, amíg eltávolítottuk a zsinórokat.” A halászok fényképeket is készítettek, de még ők maguk is elképedve mesélik a történetet. Szerencsére videó is készült!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba