Létrehozva: 2016.07.05.

Félelmetes dolgot fotóztak a kirándulók az erdő mélyén

Csak egy erdei kilátóba akartak ellátogatni, de olyan élményben volt részük, amit sosem felejtenek el...

Néhány természetjáró szerette volna meglátogatni a Hollandiában található Rheden tartomány egyik nemzeti parkjában álló kilátót. Pechükre az építmény vandálok rongálása miatt éppen zárva volt, így hiába tették meg a nagy utat, nem élvezhették a kilátást a hatalmas erdőség felett. Miközben tanácstalanul toporogtak a kapu előtt, előkerült egy mobil is, és egyikük videózni kezdett, ha már ott voltak.

Pár perc múlva, nem messze a fák közt váratlanul valami különös dologra lettek figyelmesek. Mintha valaki figyelte volna őket. A furcsa leskelődő még a videóra is felkerült. Tisztán kivehető rajta, hogy az egyik fa mögül egy sötét alak figyelte őket, majd amikor észrevették, elrejtőzött. Ami ezután következett igencsak ijesztő. Mintha fegyverdörrenés hallatszana a felvételen, majd a kirándulók rémülten menekülőre fogják a dolgot. Vissza se néztek...

Az esetet még az amerikai paranormális dolgokkal foglalkozó oldalak, de még az ufóportálok is felkapták. Mindenki azt találgatta, mi bujkálhatott a fák közt. Többen egy a Nagylábúhoz vagy Jetihez hasonló lényre gyanakodtak, mások inkább amellett kardoskodtak, hogy földönkívüliek lehettek, akik nem messze landoltak az erdő sűrűjében. Persze a szellemvadászok is bejelentkeztek az elméletükkel, miszerint egy kóbor lélek, vagy farkasember volt a titokzatos lény... De tiltott genetikai kísérletek, szökött alanyának is gondolták...

Hetekkel később még egy paranormális kutatócsoport is kiszállt a helyszínre, és alaposan átvizsgálták a környéket, persze nem találtak semmit...

Maguk a kirándulók sem biztosak benne, hogy mit láttak... Lehet, hogy a számos felvetés közül az egyik a magyarázat, de az is elképzelhető, hogy csak egy álcaruhába bújt orvvadásszal akadt össze a kis csapat, az pedig puskalövéssel próbálta elriasztani őket a környékről...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra