Létrehozva: 2017.12.01.

Ennél félelmetesebb fotót még nem láttál! Bepánikolt a net!

Döbbenetes, amit ezen a felvételen láthatsz. A magyarázat egyelõre rejtély.

Egy fiatal pár közös szelfit készít – nincsen ebben semmi rendkívüli. Nézd meg, milyen helyesek. Látszik rajtuk, hogy boldogok együtt és igazán jól is állnak egymásnak.

Csakhogy van itt egy apró bökkenő. Ha a jobb oldali, kissé távolabbi fotót nézed, akkor egészen furcsa és megdöbbentő dolgot láthatsz a háttérben. A lány ugyan a kamerába néz, mégis, a tükörképen úgy mutat, mintha az ellenkező irányba fordulna a feje.

Az internet népe persze sok magyarázattal rukkolt elő. Többek közt azzal, hogy a kamera tükrözi vissza az arcot. De akkor a fiúét vajon miért nem? Rengetegen földöntúli, egyenesen ördögi magyarázatot sejtenek. Persze van, aki azt mondja, hogy kamu az egész, utólag, több felvételből rakták össze a képet. Akármi is legyen az igazság, a látvány tényleg hátborzongató.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra