Létrehozva: 2019.02.18.

Élő adásban akasztotta ki viselkedésével a riporter a fél világot

Egészen döbbenetes kijelentést tett a mûsorban. Az emberek lehidaltak tõle.

A Fox News című műsor egyik házigazdája nagyon komolyan veszi újévi fogadalmát. Azt ígérte meg magának, hogy mostantól élő adásban is kimondja azt, amit valójában gondol.

Pete Hegseth ennek megfelelően tényleg nem tesz lakatot a szájára, és most egészen döbbenetes dolgot osztott meg a nagyvilággal. Az internetezők egy része nevet az egészen, mások viszont teljesen kiakadtak, sőt, sokan egyenesen visszataszítónak és felháborítónak gondolják, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhetett egy tévéstúdióban.

Hogy mit is mondott pontosan? Máris mutatjuk! LAPOZZ!


A műsor említett házigazdája teljes lazasággal közölte, hogy ő immunis a betegségekre, elkerülik a fertőzések. És azt is elárulta, mit gondol, mi ennek az oka.

Mint mondta, abszolút nem emlékszik olyan esetre, hogy bármikor is megmosta volna a kezét az elmúlt 10 évben. Szerinte ugyanis a baktériumok egyszerűen nem léteznek. Méghozzá azért nem léteznek, mert ő nem látja őket a szemével.

Nos, nehéz eldönteni, hogyan gondolhat ilyesmit komolyan bárki is. Hiszen vélelmezhető, hogy a műsorvezető azért zuhanyozni vagy fürödni csak szokott, talán naponta vagy kétnaponta, és olyankor kell, hogy érje a tenyerét víz. Mindazonáltal az interjúban elkottyantott információ birtokában nem szívesen fognánk vele kezet...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra