Létrehozva: 2018.09.11.

Bepánikolt a net a felvételtől, amit titkos kamera rögzített egy lakásban

Kitörte a frász a tulajdonost és a netezõket is, amikor kiderült, mi van a felvételen.

Egy angol férfi már több furcsa dolgot is észlelt otthonában, ezért döntött úgy, hogy véget vet a találgatásoknak, és felszerel néhány kamerát. Arra volt kíváncsi, vajon látszik-e valami a felvételeken, történik-e bármi olyankor, amikor alszik vagy éppen nincsen otthon.

Teljesen megdöbbent, amikor visszanézte a konyhai kamerának a képeit, és egyáltalán nem talált rá magyarázatot. Mint elmondta, először egy repülő bögrét vélt felfedezni rajta, de ahogy jobban megnézte a videót, egyre inkább az lett a benyomása, hogy ez valami furcsa tárgy, ami olyan, mintha mindent alaposan szemügyre venne és rögzítene.

Hogy mi történt pontosan, azt megnézheted te magad is a videón: LAPOZZ!


Sokan azt mondják a kommentelők közül, hogy ez egyértelműen nem egy bögre. Mások határozottan ufóra gyanakodnak. De vannak olyanok is, akik szerint egyszerűen csak valami fénypont, ami akár az ablakon keresztül világíthatott be a konyhába. Te mit gondolsz?

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra