Létrehozva: 2016.06.21.

A NASA magyarázkodik: rejtély, mi ez a különös fény az égen!

Olyan videót töltöttek fel a youtube-ra, amit a szakemberek sem hagyhattak szó nélkül. Egyesek szerint ritka égi jelenség, mások szerint idegen ûrhajó lángcsóvája.

A videó feltöltője szenzációként számol be az esetről. A felvétel elején - amit feltehetőleg egy ipari kamera rögzített - egy hatalmas vihar figyelhető meg. Pár másodperc múlva azonban már látható is az, amit a videó feltöltője igazán meg akar a nézőknek mutatni. A látottak valóban annyira zavarba ejtőek, hogy jobbnak látta pár szakember, ha tiszta vizet önt a pohárba. 

Szerintük a történteknek egyszerű magyarázata van, a képsorokon látható vörös fény, egy vörös lidérc nevű égi jelenség, ami nagy viharok közelében bukkanhat fel. Igaz, hogy azért nem ismerik sokan a vörös lidércet, mert csak nagyon ritkán látható.

Az ufóhívők természetesen félrebeszéléstől tartanak. Szerintük mindenre van valami kifogása azoknak, akik nem hisznek az ufókban, vagy próbálják elfedni az igazságot.

A videó tíz perces, ezalatt megkísérlik bebizonyítani, hogy ez mégiscsak valami földönkívüli űrhajó felvillanó fénye lehetett. Az őszintét megvallva, most lehet, hogy ők beszélnek mellé...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Négy játékosát száműzte a BL-nyolcaddöntős focicsapat edzője

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba