Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.08.25.

7 évesen máris világhírű az amputált lábú kislány, hihetetlen, mi történt vele

Sokkal többet akart, mint úgy élni, akár az egészséges gyerekek. Mindenki álla leesett, amikor valóra váltotta az álmát. Eszméletlen akaratereje és életereje mindenkit inspirál a környezetében. Megható történet!

Az egész világ csodálja a kislányt, aki kétszeres amputáción esett át, közlekedni csak protézisekkel képes – és mégis, egyik álmát valósítja meg a másik után. Daisy-May Demetre nemcsak tornában produkál zseniális eredményeket, de modellkarrierjét is megkezdte. Életerős, tele van energiával, mosolygós – és még csak 7 éves!

Bárki más feladta volna az ő helyében, de Daisy-May töretlenül halad előre az útján. A kislány ritka rendellenességgel született: lábszárából hiányzott a szárkapocscsont. Ez a genetikai rendellenesség negyvenezer születésből egyszer fordul elő, ráadásul az is nagyon ritka, hogy egy babának mindkét lábából hiányozzon ez a csont. A kislány édesapja elmondta, hogy Daisy-May rendellenességét már az anyaméhben is felismerték az orvosok, és feleségével rettentően féltek, hogyan fog teljes életet élni. Aztán hamar meglepte mindkettőjüket.

A kislány mindkét lába helyén pici kinövések voltak, és a szülők úgy döntöttek, minél hamarabb elvégeztetik a műtétet. Ugyanis úgy látták, hogy amputált lábakkal teljesebb életet élhet a kislány, mint a kinövésekkel. Ezért Daisy-Mayt tizennyolc hónapos korában megműtötték.

A kislány már nem is emlékszik a nyolcórás műtét utáni lábadozásra, viszont két garnitúra protézise is van: egy sporthoz, egy pedig a hétköznapi életre, iskolába járásra. Nemcsak hogy ugyanúgy megtanult járni, futni, biciklizni, mint a többi gyerek, de gimnasztikában kiemelkedő eredményeket is ért el. Most pedig a modellkedés az álma és a szenvedélye.

Daisy-May édesapja a tévében látott egy hirdetést, amiben mozgássérült modelleket kerestek – a  kislánynak nagyon tetszett az ötlet, ezért elküldték a jelentkezést, és legnagyobb örömükre szerződés lett a vége. Daisy-May az idei London Fashion Week kifutóján is végigmehetett, és egyre többen követik Instagramon is.

Az apja szerint mindenkit inspirál, aki a közelébe kerül, tele van energiával, és biztos benne, hogy nem lesz olyan akadály az életben, ami megállíthatná őt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Hiába volt előválasztás Hegyvidéken, a DK keresztbe tesz a Kutyapártnak

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Világbotrány: ilyen esélyei vannak az antifasiszta nőnek arra, hogy bejusson az Európai Parlamentbe

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba