BIZARR

Szerző

Létrehozva: 2024.09.09.

A Nemzeti Galériában szúrták ki: világhírű festmény bizonyítja az időutazó létezését

Megdöbbentő, hogy eddig senki nem vette észre.

Az időutazás a mai napig rendkívül megosztó téma. Vannak, akik szerint ez a legnagyobb ostobaság a világon, míg mások azt mondják, hogy túl sok a bizonyíték, túl sok jel cseng egybe ahhoz, hogy elutasítsuk ennek gondolatát. Vannak, akik azzal érvelnek, hogy az emberi civilizáció hatalmas ütemben fejlődik: az emberi tudás és a tudomány mértéke exponenciálisan nő, ebből kifolyólag várhatóan hamarosan olyan fejlett lesz a tudományunk, hogy új naprendszereket fedezhetünk majd fel, és bizonyosan az időutazás módját is megtaláljuk. Ha pedig így van, akkor minden bizonnyal az előttünk járó emberek is már megtalálták ennek a módját, azaz könnyedén utazgathatnak az időben. Most egy mindent eldöntő bizonyítékot találtunk. 

Mindent bizonyíthat ez a festmény?

Sokak szerint túl sok a véletlen, ha az időutazásról van szó. Folyamatosan jelennek meg újabbnál újabb bizonyítékok arra, hogy a mai és a jövőbeli emberek bizony jártak a múltban. A Bors például nemrég arról számolt be, hogy egy 1941-es fotón egy kisfiú kezében iPad mutatkozik meg. Most azonban egy olyan teóriával rukkoltak elő az angolok, ami az egész világot megdöbbentette.

Egy édesanya a londoni Nemzeti Galériában tett látogatást a gyermekével, és épp Ferdinand Bol holland festőművész egy kisfiút ábrázoló portréját csodálták. A fiú öltözete teljes mértékben megfelel a kor szokásainak, azonban az anya-lánya páros szokatlan dolgot szúrt ki. A gyerek ugyanis egy Nike márkás lábbelit visel. Jól látható a fehér pipa márkajelzés, ezt pedig a legtöbben nem is tudják cáfolni - írja a DailyStar

Nike márkajelzés a cipőn 

Még így is akadnak azonban szkeptikusok. Sokan azt írják a képpel kapcsolatban, hogy bizonyosan a cipő csatja, vagy a masnit tartó zsinegé. Mások szerint a zokni látszik ki, mert a cipő enyhén szellőzik. 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek