bálint györgy

33 találat
LELKIZŐ

Egy hónappal a temetés után így néz ki Bálint gazda sírja – Videó

Az ország kertésze június közepén hunyt el, de a munkásságát és a növényekkel kapcsolatos tanácsait nem felejtik a tisztelői.

LELKIZŐ

Halála után jelent meg Bálint gazda utolsó könyve

Az ország kertésze a háziállatokról ír az utolsó művében, ám a megjelenést már nem tapasztalhatta meg.

LELKIZŐ

Exkluzív videó: örök nyugalomra helyezték Bálint gazdát, sírva búcsúztatták

Az ország kertésze három héttel ezelőtt hunyt el, napokon belül ünnepelte volna a 101. születésnapját.

LELKIZŐ

Végigzokogta a temetést Bálint gazda özvegye

Bálint György özvegye, Récsey Antónia nem tudta visszatartani a könnyeit, zokogott a szertartás alatt.

LELKIZŐ

Emléktáblát avattak Bálint gazda emlékére, íme az első fotók

A 100 éves korában elhunyt kertészlegenda a gyerekekre is nagy hatással volt.

SZTÁRDZSÚSZ

Megindító, így emlékeznek az ovisok az elhunyt Bálint gazdára

Országos megmozdulást szervezett az egyik hódmezővásárhelyi óvoda vezetője, hogy örök emléket állítsanak a június 21-én elhunyt Bálint György előtt. A kezdeményezéshez már legalább 40 intézmény csatlakozott, de akkora az érdeklődés, hogy a határidőt meg k

LELKIZŐ

Megvan az időpont, ekkor temetik el Bálint gazdát: ezt kéri a család

Az ország kertészétől Budapesten vehetnek végső búcsút a szerettei és a tisztelői.

FÜLES

Kiderült Bálint gazda utolsó kívánsága: ilyen temetést szeretett volna

Gyermekkora színhelyén, a halmaji földben szeretett volna örök békére lelni Bálint György. Az ország Bálint gazdájának határozott elképzelései voltak a saját temetését illetően, amit írásba is foglalt: 2019-ben megjelent könyve utolsó oldalain részletesen

LELKIZŐ

Élete utolsó éveiben szörnyű balesetet élt túl Bálint gazda

Az ország kertésze közel 101 éven át volt köztünk, élete pedig igencsak eseménydúsan telt. Sorozatunk ötödik részében élete utolsó éveit idézzük fel.

SZTÁRDZSÚSZ

Bálint gazdának köszönheti Magyarország a cukkinit

Az ország kertésze közel 101 éven át volt köztünk, élete pedig igencsak eseménydúsan telt. Sorozatunk negyedik részében a hazai innovációját idézzük fel.

SZTÁRDZSÚSZ

Három felesége volt, négyszer nősült: imádták a nők Bálint gazdát

Az ország kertésze közel 101 éven át volt köztünk, élete pedig igencsak eseménydúsan telt. Sorozatunk harmadik részében a szerelmeit idézzük fel.

SZTÁR

Így él tovább Bálint gazda öröksége: Felpörgött az oldala

A június 21-én elhunyt Bálint György közösségi oldala egyik napról a másikra új életre kelt és szaporábban jönnek a hasznos tanácsok, mint valaha...

LELKIZŐ

Bálint György megszökött a koncentrációs táborból

Az ország kertésze közel 101 éven át volt köztünk, élete pedig igencsak eseménydúsan telt. Sorozatunk második részében a második világháború alatt átélt nehéz időkről írunk.

SZTÁRDZSÚSZ

Különös félrelépés után született Bálint György

Az ország kertésze közel 101 éven át volt köztünk, élete pedig igencsak eseménydúsan telt. Sorozatunk első részében Bálint György boldog gyermekkoráról írunk, az összetartásról, ami a családjukat jellemezte minden helyzetben.

LELKIZŐ

Szerettei viszik tovább Bálint gazda munkásságát

A vasárnap elhunyt ország kertésze jelentős életművet hagyott maga után, amit szerettei, barátai és tisztelői a halála után is továbbvisznek.

LELKIZŐ

Mi történt Bálint gazda Facebook-oldalával?

Ezentúl teljesen új néven, de a munkásságának továbbvitelével működik tovább az oldal.

LELKIZŐ

Különleges barátság: Németh Lajos meghatóan emlékezett Bálint gazdára

A meteorológus a kertészmérnökkel kötött barátságáról, közös élményeikről és legkedvesebb emlékeiről beszélt.

SZTÁRDZSÚSZ

Halála előtt ezt az utolsó tanácsot adta Bálint gazda a kertészeknek

A 101. születésnapja előtt alig egy hónappal, vasárnap elhunyt Bálint gazda.

SZTÁR

Bálint gazda nem félt a haláltól: Elfogadom, ami következik

Az ország kertésze különleges és izgalmas életutat tudhat maga mögött, utolsó éveiben pedig megbékélt az elmúlás gondolatával.

LELKIZŐ

Elhunyt a 100 éves Bálint gazda

Életének 101. évében vasárnap este meghalt Bálint György, népszerű nevén Bálint gazda Prima Primissima-díjas kertészmérnök, újságíró, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, volt országgyűlési képviselő – közölték a médiakertész közösségi oldalán.

HŰHA

Ezt biztosan nem tudtad! Ezt köszönhetjük a 99 éves magyar legendának

A 99. születésnapját éppen ma ünneplő Bálint György, vagyis Bálint gazda egy krimibe illő, négy évtizedes titokról rántotta e a leplet.

SZTÁRDZSÚSZ

Meglátogattuk a 99 éves Bálint Gazdát. Remek formában van

Hazánk legismertebb kertésze szombaton ünnepli születésnapját. Bálint Gazda örömmel fogata a Ripost munkatársát.

SZTÁRDZSÚSZ

Nagyon boldog Bálint gazda, mindenki gratulált neki

Nagy elismerésben volt része az ország Bálint gazdájának.

LELKIZŐ

Bálint gazda vallomása: Felkészültem a halálra

Még mindig hihetetlen népszerűségnek örvend az ország Bálint gazdája, akinek munkásságán generációk nőttek fel.

SZTÁR

Szívszorító üzenetet küldött olvasóinak Bálint gazda

A Prima Primissima díj átvételével kapcsolatban osztott meg néhány gondolatot olvasóival a 98 éves kertészmérnök.

SZTÁRDZSÚSZ

Bálint gazda megrázó vallomása: felkészültem a halálra

Bálint gazda a 98. születésnapján is dolgozott, de a Ripostot fogadta otthonában. A legszemélyesebb kérdésekre is válaszolt.

LELKIZŐ

Bálint gazda: életem utolsó percéig szolgálni szeretnék

Bálint György, vagy ahogy az egész ország ismeri, Bálint gazda, már 98 éves! Az idős kertészmérnök még a születésnapján is dolgozott, és meghatóan beszélt terveiről.

LELKIZŐ

Megható vallomás a gyászoló Bálint gazdától

Bálint György hosszú éveken át dolgozott együtt a kedden elhunyt Nagy Györggyel, és közeli barátságot ápoltak egymással.