Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.20.

Koronavírus-tesztek: veszélyben az élsportolóink, 29 minta pozitív

Sikersportágaink sztárjait tesztelték: úszókat, birkózókat, kajak-kenusokat, vívókat. Az élsportolóké az egészségügyi dolgozók után a legveszélyeztetettebb társadalmi csoport. A népességéhez képest százszoros az átfertőzöttségük.

Öt sportág 290 élsportolójánál 29 pozitív mintát talált a Lacza Zsombor vezette kutatócsoport a Testnevelési Egyetemen (TE) – jelentette az MTI. Az öt sikersportág válogatottjain elvégzett kutatás kimutatta: az élsportolók az egészségügyi dolgozók után a legveszélyeztetettebb társadalmi csoport Magyarországon, és vélhetően világszerte is.

Fotó: AFP

Pozitív mintát szolgáltató, önként jelentkező élsportoló főképp a magyar úszó-válogatott koronavírus fertőzésen átesett tagjai közül került ki, de a birkózó-válogatott, két válogatott kajak-kenus, és egy-egy ismert vívó és kerékpáros is adott mintát. A kutatás világviszonylatban is egyedülálló, mert hasonló élsportolói minta alapján nem jelent még meg publikáció a koronavírus-járvány eddig eltelt hónapjai alatt – áll a TE szerdai közleményében.

A vizsgálat összegzését, az annak alapján készült tanulmányt a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese, az OrthoSera Kft. ügyvezető-igazgatója, Lacza Zsombor közlésre nyújtja be az egyik legelismertebb orvostudományi folyóiratnak, a Sports Medicine-nek.

A kutatás azt mutatja, hogy a 290 vizsgált sportoló 10 százaléka átesett a vírusfertőzésen, ami százszorosan felülmúlja a teljes népességben tapasztalt számot.

Általánosan kijelenthető, hogy az élsportolók viszonylag tünetmentesen jutnak túl a fertőzésen, de mindez nem jelenti azt, hogy nem fertőznek. Ami emellett egyértelműen aggodalomra adhat okot: a fertőzött sportolók közül csupán egy versenyzőnél alakult ki védettség, így a betegséget az élsportolók jelentős része újra elkaphatja.

Nincs védettség, ellenszérum kell

Lacza Zsombor elmondta, hogy a Testnevelési Egyetemen kiválóan ismerik a sportolók felkészülési szokásait, a sport nemzetközi kapcsolatrendszerét és ennek alapján megállapítható, az újrafertőződés esélye jelentős. Mindez azt jelenti, csak egy ellenszérum nyújthat védettséget a sportolóknak, így addig a nagy nemzetközi események megrendezésekor a szokásosnál is fokozottabban kell figyelni a nézők és a sportolók elkülönítésére, a gyakori szűrésekre majd a pozitívak azonnali kiemelésére.

Ameddig nincsen sem oltás, sem gyógyszer, a fertőzésveszély minimalizálása kritikus fontosságú, mivel nyáj-immunitás még az erősen átfertőződött élsportolói közegben sem alakult ki – hangsúlyozta.

A kutatócsoport az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával, vérplazma-terápiával segíti a súlyos fertőzötteket. Eddig több mint 350 korábbi fertőzött önkéntes jelentkezett, 120-an vettek részt előszűrésen és folyamatosan zajlik az ellenszérum készítése, amely 10 beteg részére már beadásra is került.

A szérum előállításában az OrthoSera Kft. partnere a KEDPLASMA Magyarország és az Országos Vérellátó Szolgálat, a betegek kezelése a Semmelweis Egyetem segítségével valósul meg, de fontos partner a munkában a Pécsi Tudományegyetem virológiai központja és a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház is – zárul a TE közleménye.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval