Létrehozva: 2020.06.02.

Palkó Judit: Még okozhat meglepetéseket a koronavírus

Egy háromgyerekes anyukának köszönhetik a magyarok, hogy már az elején sikerült megfékezni a koronavírus-járványt. De hogyan ismerte fel a doktornő, hogy megfertőződött az iráni fiatal egyetemista?

Elsőként ismerte fel a tüneteket

Dr. Palkó Judit a Semmelweis Egyetem külföldi hallgatók számára fenntartott rendelésén találkozott azzal az iráni férfival, akit az egyik első koronavírus-fertőzöttként tartanak számon hazánkban.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

„A diák elhúzódó köhögésre panaszkodott. A vizsgálat során kóros eltérése nem volt az enyhe hőemelkedésen kívül„ – mesélte el dr. Palkó Judit háziorvos.

„Egyedül az utazási anamnézise volt nyugtalanító, mert február 22-én lépett be az országba Iránból, és a WHO, valamint az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) honlapja az ottani koronavírusos esetek szaporodásáról adott hírt. Az akkori eljárási rendben ilyenkor még az enyhe felső légúti tünetek nem szerepeltek gyanús eset kritériumként. A diákot és a vele együtt elő barátnőjét – akinél később szintén igazolódott a koronavírus-fertőzés – az egyetem látogatása alól felmentettem, és kértem, hogy maradjanak ott­honukban” – fűzte tovább a doktornő.

Ezután a doktornő dr. Szlávik János infektológus főorvos úrral konzultált, és a diáknál megtörtént a COVID-19 PCR-vizsgálat, ami igazolta a doktornő gyanúját.

„A diagnózis felállítása után már teljes egészében a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) koordinálásával megindult a beteg izolációja, a szoros kontaktusok felkutatása és tesztelése.„

A maszk viselése a tisztelet jele is

A doktornő felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is érdemes betartani a szakmai ajánlásokat a járványügyi helyzetben.

„Az orvosi rendelőben követem az aktuális szakmai ajánlásokat. Nyílt terepen még mindig fontosnak tartom a távolságtartást, a tömeg kerülését, zárt helyen maszkot viselek, és nagyon odafigyelek a kézhigiéniára. A táskámban is mindig tartok egy alkoholos kézfertőtlenítőt” – teszi hozzá a doktornő.

Számára a maszk viselése azt jelenti, hogy tiszteli a másikat, nem szeretné, hogy akaratlanul is átadja a vírust. A viselőjét pedig úgy védi a maszk, ha azt fertőtlenített kézzel teszi fel, veszi le, és viselés közben nem nyúl hozzá, vagy ha muszáj, akkor is odafigyel a megfelelő kézhigiéniára.

„A Semmelweis Egyetemtől kapott Pro Universitate kitün­te­tés meglepett, egyáltalán nem számítottam rá. Természete­sen nagyon örülök neki„ – árulta el a doktornő a Borsnak.

Dr. Palkó Judit mindig is vonzódott a természettudományokhoz, így az orvosi egyetem mellett döntött.

„Azért lettem háziorvos, mert megragadott ennek a szellemi munkának a sokszínűsége, a függetlensége és az azzal járó felelősség.”

Okozhat még a vírus meglepetéseket

A doktornő szerint Magyarország szerencsés helyzetben van.

„Idejekorán megtörténtek azok a lépések, amelyek megakadályozták a járvány robbanását. Nekünk, orvosoknak volt időnk egy kicsit megismerni a ví­rust, tapasztalatokat gyűjteni, ho­gyan álljunk hozzá a gyógyításához. Mivel új vírusról van szó, még okozhat meglepetéseket, de hasonlóan viselkedik a világ minden részén, ezért ezeket az ismereteket is tudjuk használni. A ma­gyar lakosság is nagyon fegyelmezetten megértette és követte az ajánlásokat.„

Érkezik a második hullám

A COVID-19 járvány második hullámát a járványspecialisták őszre várják, szerintük az is előfordulhat, hogy a járvány mutálódik. Dr. Lacza Zsombor, az OrthoSera Kft. ügyvezetője, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese szerint még nem lehet biztosan tudni, hogy súlyosabb vagy enyhébb lefolyású lesz-e a koronavírus-járvány második hulláma.

„Nem szabad felülni azoknak a rémhíreknek, hogy csak most jön a neheze, mert egész egyszerűen még nem lehet tudni, hogy milyen lesz” – magyarázta a Borsnak.

„A legfontosabb, hogy a fertőzést idejében felismerjék, és a betegeket izolálják. Mi azzal készülünk az új hullámra, hogy donorokat keresünk, akiknek a plazmája erős ellenanyaggal rendelkezik. Ezt most tudjuk csak megtenni, ugyanis gyorsan csökken a védettség a gyógyultak plazmájában„ – világított rá a kutató.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mateusz Morawieczki: A migrációs paktum lehet az a dinamit, amely Európa közepén fog felrobbanni

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják