Létrehozva: 2016.11.24.

Újra együtt: hűtlen férje visszatalált Zalatnay Saroltához!

A huszonkét évvel fiatalabb Csaba akkor hagyta el Cinit, amikor az énekesnõ börtönbe került.

Szinte hihetetlen, de újra együtt van Zalatnay Sarolta és legutolsó férje, Márton Csaba. Az énekesnő korábban kilenc évig volt együtt a férfivel, aki azonban 2004-ben faképnél hagyta a börtönbüntetésre ítélt Cinit.

Tizenkét évig nem hallatott maga felől, azonban amikor a közelmúltban felhívta az énekesnőt, ő tárt karokkal fogadta vissza legnagyobb szerelmét.

"Tizenkét éve várok arra a pillanatra, hogy újra találkozhassak Csabával. Amióta elhagyott, még futó kapcsolatom sem volt, senki nem érintette meg a szívem" - mondta el Cini a Story magazinnak.

A páros tudja, hogy mielőtt a közös jövőt kezdenék építeni, tisztázniuk kell a múltbéli sérelmeket, hiszen Csaba egykor nemcsak elhagyta az énekesnőt, de mindezt magyarázat és tisztesség nélkül tette. A férfinek persze van magyarázata arra, miért zárta le a kapcsolatukat úgy, ahogy.

"Úgy tudtam meg, hogy tele vagyunk adóssággal, hogy éppen otthon ebédeltünk, betoppant négy marcona legény, és elvitték alólunk az ebédlőasztalt... Ekkor szembesültem először azzal, hogy valami nagyon nagy, kezelhetetlen baj lehet. Nekem Cini azt mondta, hogy mivel papíron mindenért ő volt a felelős, és én egyébként sem tudtam semmiről, neki ezt egyedül kell végigcsinálnia, nincs értelme belerángatnia engem. (...)

Egyszóval egyedül akarta elvinni a balhét, én pedig - úgy képzelte -, akkor tudok a legtöbbet segíteni neki, ha elmegyek Amerikába, hátha ott sikerül valami vállalkozásba belefognom, és a hasznából rendezhetjük az életünket.

Cini ezek után egy-két hétre kiutazott a férfihoz, de nem bírta sokáig, Csaba ezért hagyta faképnél őt. Amerikában pornóproducerként dolgozott, és kiderült, nem lehet gyermeke. Az énekesnő most megbocsájtott neki, állítása szerint sosem szűnt meg szeretni Csabát, az pedig, hogy a férfi most újra mellette van, legyezgeti a hiúságát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

magyarnemzet.hu

Nagy bajba kerültek a pápai gólyák, azonnali intézkedést követelt a helyzet

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó

LOVE

Cáfolja szakítását a magyar műsorvezető