Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.08.25.

Vízre vágyott a gyilkos sofőr, nem segített három áldozatának

Beszívva ült volán mögé, ötven helyett 110-zel hajtott, majd kisodródott egy kanyarban...

Te mit tennél, ha halálos balesetet okoznál?

A hevesi férfi kocsiba ült azután, hogy többféle pszichoaktív drogot fogyasztott. Nem csoda, hogy azt sem tudta, hol van, ráadásul 50 kilométer per órás sebesség helyett 110 kilométer per órával hajtott Gyöngyös belterületén.

Az egyik jobbra ívelő kanyarban átsodródott a bal oldalra, s ott telibe kapott egy szabályosan közeledő autót. A két kocsi megpördült, a vétlen vezető azonnal meghalt. Két utasát még kórházba szállították, de ők sem élték túl a borzalmat.

Erről a vétkes sofőr nem értesült, mert nem is érdekelte:

két könnyebben sérült utasával kikászálódott összetört járgányából és a közeli büféhez ment vizet venni.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség a házi őrizetben lévő vádlottra letöltetendő börtönbüntetést kért a tavaly novemberi baleset miatt, és azt, hogy fizettessék ki vele az egymillió forintos bűnügyi költséget.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Két vezető munkatárs is felmondott a HVG-nél, többen átmennének a 444-hez

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben