Létrehozva: 2016.05.09.

Világsztárral énekel Király Viktor!

Június 22-én Budapesten koncertezik Anastacia, aki fantasztikus meglepetéssel készül a magyar rajongóknak.

A minap bombaként robbant a hír, miszerint Anastaciával közösen lép majd színpadra az amerikai The Voice versenyét is megjáró Király Viktor.

Most az is kiderült, mit énekelnek majd el közösen.

A popdíva az Ultimate Collection Tour elnevezésű koncertsorozatának talán egyik legegyedibb koncertjére készül. Ugyanis Király Viktor mellett, a Magyar Virtuózok kíséretében adja majd elő legnagyobb slágereit.

"Milyen kicsi a világ! A Voice versenyét követve még arra figyeltem fel, hogy milyen jellegzetes hangja van Viktornak, alig több mint fél év múlva pedig Budapesten állunk egy színpadra" - mondta Anastacia.

Viktor érthetően, még ennél is izgatottabban nyilatkozott a közös munka kapcsán.

Lenyűgözve hallgattam mindig is Anastacia hangját, de álmomban sem gondoltam volna, hogy  ilyen közelről és ilyen szituációban teszem majd, nem beszélve arról, hogy nekem is meg kell majd szólalnom

- mesélte Viktor, aki az Everything Burns című dalt adja majd elő az énekesnővel.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor