Létrehozva: 2016.07.22.

Veteményesed gyilkosa lehet a mostani kártevő roham

Mindent felfal, ami az útjába kerül, és igen gyorsan szaporodik.

Akad egy bogár a kertedben, amellyel jó eséllyel találkoztál már, de nagyon hasznos, ha minden további találkozást megakadályozol vele. Ez pedig nem más, mint a burgonyabogár. Kellemetlen, kártékony és nemkívánatos. Na de miről ismered fel és hogyan tudsz védekezni ellene? Most elmondjuk.

Hogy néz ki? És mi a baj vele?

Mexikóból származik, valamikor az 50-es évek környékén találkoztak vele először itthon, és maga a bogárka egészen kis csinos a többi rovarhoz képest. Csakhogy nagy étkű, jó étvágyú, és pont olyasmiket szeret enni, amit egyáltalán nem neki szánunk: kedvence a burgonya, a paradicsom, a padlizsán.

Az inváziót többnyire májusban kezdik el, de egyáltalán nem lesz tőlük nyugtod egészen nyár végéig, ha egyszer a közeledbe kerültek. Július közepén ugyanis már meg is kezdődik a tavasztól fejlődő generáció peterakása, így aztán hamarosan újabb hullámmal kell majd számolnod. Az esős nyár kifejezetten kedvez a szaporodásuknak, ez pedig az előző hetek után különösen aggasztó hír lehet.

Mit tudsz tenni ellene?

Rágják a lombokat, rágják a termést, intenzíven petéznek és szaporodnak, ősszel pedig nekiáll gond nélkül áttelelni a talajban, így aztán nincs könnyű dolgod, ha fel akarod venni a kesztyűt.

Hatékony, de eléggé visszataszító és körülményes megoldás lehet, ha egyszerűen összetaposod azokat a példányokat, amelyekkel találkozol. Persze ez jó eséllyel egy véget nem érő folyamat lesz. Ezért inkább a permetezés az, amivel a legjobban jársz. A vegyszerek közül segítségedre lehet a Mospilan, az Actara, a Spilan, a Warrant, a Coragen vagy a Kohinor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban