Létrehozva: 2017.03.22.

Veronai busztragédia: újabb áldozat halt meg a kórházban

Hosszan küzdöttek a sérült életéért, de már nem tudták megmenteni.

Szerdán belehalt sérüléseibe a veronai buszbaleset egyik, súlyos égési sérülésekkel kezelt sebesültje, akit a budapesti Honvédkórházban ápoltak – közölte a budapesti Honvédkórház orvosigazgatója az intézményben tartott sajtótájékoztatón.

Tamás Róbert elmondta, hogy a legkörültekintőbb orvosi és ápolói küzdelmek ellenére következett be "a negyven év körüli férfi" halála, amit több szervi elégtelenség és egy nagyon súlyos tüdőgyulladás okozott. A férfi utas volt a buszon - közölte.

Tamás Róbert elmondta azt is, hogy a férfinek - akit ötödikként szállítottak Magyarországra - kiterjedt, hatvan százalékos égési sérülése volt, és már szeptikus állapotban érkezett Budapestre.

Kérdésekre válaszolva közölte: egy nagyon súlyos koponyasérültet ápolnak még a kórházban, az ő állapota stabilnak mondható. Kommunikálni is lehet vele, de még idegsebészeti műtét vár rá - tette hozzá Tamás Róbert.
  

A szerencsétlenségben eddig tizenhatan vesztették életüket. A baleset január 20-án éjjel történt. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok utaztak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra