Létrehozva: 2016.05.05.

Véget ért a Czeizel-háború: így dőlt el a hagyaték sorsa!

Bár Czeizel Endre gondolt a szeretteire, és végrendeletében mindent leírt pontról pontra, mégis durva botrány tört ki halála után, mert özvegye és szeretõje összevesztek a hagyatékon.

Czeizel Endre halála után egy meglehetősen bonyolult ügy alakult ki a néhai tudós hagyatékával kapcsolatban. Az örökösök egymásnak feszültek, s bár mindenki a saját és gyerekei érdekeit védte, hol nyíltan, hol a színfalak mögött, de mindenképpen méltatlan háborúskodás zajlott.

A botrány akkor mélyült el igazán, amikor megjelent, hogy a néhai tudós szeretője, Dóra 100 milliós örökségre tart igényt, hogy felnevelje a gyerekeket. Az már csak olaj volt a tűzre, hogy kiderült, spermadonor- hamisítás ügyében eljárás indult a nő ellen. Dóra és a genetikus második közös gyereke ugyanis állítólag mesterséges megtermékenyítéssel fogant. A törvények szerint azonban csak anonim donortól kaphatott volna spermát, mert sem élettársa, sem felesége nem volt Czeizelnek.

Azt még nem lehet tudni, hogy ez az ügy hogyan zárult, a nyomozás határidejét az ügyészség június közepéig meghosszabbította.

Azonban az örökösök belátták, hogy a háborúskodás nem vezet sehova, és úgy tűnik, a két asszony félretette vélt vagy valós sérelmeit.

"Nem vagyok beavatva a részletekbe, de úgy tűnik, megállapodtak egymással. Annyit tudok, hogy szóban, békében rendezik az ügyet. Örülök neki, mert senkinek nem volt jó, mindenkinek csak ártott ez a civakodás"

- nyilatkozta a genetikus öccse a Storynak.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin