Létrehozva: 2016.11.30.

Védett házban őrzik az Olaszországban megtalált 15 éves magyar lányt

Két hónap után került elõ Andrea, aki után nemcsak a rendõrség, hanem az Együtt az Eltûnt Gyermekekért Alapítvány is nyomozott.

A %RIPOST% is beszámolt a 15 éves Andrea rejtélyes eltűnéséről, a fiatal lányról október 4-e óta nem tudtak szülei. Később kiderült, hogy a tini azzal a Gál Dániellel lehet, aki korábban a 4-es metrón fenyegetőzött késsel, őt a mai napig körözi a rendőrség. Szerda délután egy örömhírt osztott meg a %RIPOST%-tal az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány elnöke: Olaszországban megtalálták Andreát!

A magyar rendőrséggel együttműködve az olasz hatóságok bukkantak az eltűnt magyar lány nyomára, jelenleg egy védett házban őrzik, folyamatban van a hazaszállítása

- tárta fel a részletet Sinka Vivien, aki hangsúlyozta: megfeszített munkával sikerült megtalálni a 15 éves Andreát.

Az Alapítványunk informatikusa segített a nyomozásban, ennek eredményeképp pontosan meg tudtuk mondani a hatóságoknak, hol tartózkodik az eltűnt lány. A múlt hétvégén Budapesten is járt, ám hétfőn Olaszországba szökött

- mondta a %RIPOST%-nak az elnök, aki úgy tudja: Andrea épen és egészségesen várja, hogy Magyarországra hozzák a szüleihez.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csodagyerekként érkezett, megszégyenülve távozik a Manchester United sztárja

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

magyarnemzet.hu

Megelégelte a Welt, hogy a német politikusok folyton hazudnak a migránsbűnözésről

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

magyarnemzet.hu

Így reagált Orbán Viktor Brüsszel diktatúrák korát idéző lépésére

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

travelo.hu

Ezt a 9 különleges, idén nyíló múzeumot látnod kell!

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-