Létrehozva: 2016.02.19.

Váratlan fordulat: Vissza akarta venni a köztévé Jakupcsek Gabriellát

A legújabb pletykák szerint az MTVA-nál gyorsan vissza akarták csinálni a mûsorvezetõ kirúgását, ám Jakupcsek nem mondott igent az ajánlatra.

December végén nagy vihart kavart, amikor Jakupcsek Gabriellát kitette a köztévé. Sok pletykát lehetett hallani a történtekkel kapcsolatban, de igazából máig nem tudni, hogy miért alakult így a helyzet.

Most a Blikk azt állítja egy belső informátorra hivatkozva, hogy az MTVA vezetősége próbált visszatáncolni, és kísérletet tettek a műsorvezető visszavételére.

"Alig pár órával később Gabinak felajánlották, hogy semmissé teszik a felmondását. Egyszerűen fogalmazva, az MTVA vissza akarta csinálna azt a hibát, amit elkövetett. Valószínűleg akkor tudatosult bennük, hogy rossz ötlet volt Jakupcseket meneszteni, de legalábbis nagyon rossz módszert választottak a kirúgására" - mondja a névtelen forrás.

A műsorvezető azonban szeretett volna valakitől magyarázatot kapni arra, amit vele műveltek. Ám a csatorna állítólag ultimátumot adott neki: vagy elfogadja azonnal a szerződést, vagy marad érvényben a kirúgása.

Azóta már Tatár Csillával forog a Magyarország, szeretlek!, a Ridikülben pedig Dióssy Klári kapta meg a helyét. Szóval tudjuk, hogy Jakupcsek nemet mondott a kínált feltételekre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin