Létrehozva: 2016.02.29.

Vakmerő bátorság: megszegte a szabályokat kisbabájával a magyar anyuka!

Nikolett néhány hetes csecsemõje mellett hagyta el a szénhidrátokat. Vagyis akkor kezdett fogyókúrázni, amikor a nõk többsége inkább többet eszik a kisbabája érdekében. Nem hiszed el, mi történt!

Kisbabáját szoptatja, de közben diétázik a 34 éves Svéger Nikolett. Ezzel valószínűleg sokaknál kiveri a biztosítékot, pedig mindketten köszönik, jól vannak. A kényes időpontban kezdett diéta előtt azonban essék néhány szó az előzményekről. Nikolett, amint rájött, hogy újra kisbabát vár, szinte azonnal elhatározta, hogy ezúttal vigyázni fog az alakjára.

Épp a hízást akarta elkerülni

Első terhessége alakalmával ugyanis 23 kilót szedett fel és utána éveken át tartó küzdelemmel tudott csak a fölöslegtől megszabadulni. Ám második alkalommal sem úgy alakultak a dolgok, ahogy eltervezte.

Hiába határozta el, hogy valamilyen módon visszaszorítja a szénhidrátokat és inkább húst, halat, zöldséget és gyümölcsöt fog enni, az egészséges ételeket egyáltalán nem kívánta.

Viszont falta a pizzát, a hamburgert, a kenyeret és krumplit. Mindennek az lett az eredménye, hogy második terhessége alatt is rákúszott 23 kg, amitől igencsak elkeseredett. Amikor hazament kisbabájával a kórházból, nem azt az nőt látta viszont a tükörben, akit szeretett volna. Ekkor hatalmas tettre szánta el magát.

Saját kárán tanult, nem akart újra hibázni

Tudni kell Nikiről, hogy családjával Ausztriában él, néhány éve költöztek oda. Első gyermeke születésekor viszont még Magyarországon éltek, és noha szerette volna akkor is gyorsan visszanyerni az alakját, barátai, családtagjai óva intették a diétázástól. "Mindenki azzal ijesztgetett, még az orvosom is, hogy kevés lesz az anyatej, sőt el is apadhat. Végül hallgattam rájuk és faltam tovább a pizzát, úgy, mint amikor terhes voltam. Csak a szoptatás elhagyása után kezdtem fogyózni, így

egy teljes évig szenvedtem saját súlyomtól"

- idézi fel Nikoletta az első gyerek utáni állapotokat. Mindezt azért emlegeti fel, mert új lakhelyén egészen más szemléletben látják el tanáccsal az anyukákat. "Egyáltalán nem kérték, hogy minél többet egyek, inkább az a szempont hogy minél több folyadékot fogyasszak. Inni, inni, inni! Ezt kérte a nővérke. És én szót is fogadtam."

Szembement a magyar ajánlással

"A szülést követően alaposan körbejártam a lehetőségeket, végül az Update módszert találtam biztonságosnak. Elhatároztam, hogy a szoptatás ellenére belevágok az életmódváltásba. Egyáltalán nem voltam megijedve, hiszen tudomásom szerint Rubint Réka is így táplálta a gyerekeit és mindannyian egészségesek. Azzal tisztában voltam, hogy a kisbabámnak a legfontosabb az anyatej. Ezt szem előtt tartva alakítottam ki az étrendemet.

Négy dolgot töröltem az alapanyagok közül, ezeket soha semmilyen körülmények között nem fogyasztom: cukor, fehér liszt, fehér rizs és krumpli.

Hogy mit mire cseréltem? A cukrot édesítőre (pl.: xilit), a fehér lisztet zablisztre, a fehér rizst bulgurra és a burgonyát zellerre illetve karfiolra. Ezenkívül mindent eszek, aminek a szénhidráttartalma nem haladja meg a 30 g/100g mértéket. Fontos persze, hogy csak óvatosan!"

Napi 3-4 liter folyadék, ez a fontos!

"Annak érdekében, hogy az anyatej mennyisége ne csökkenjen, napi 3-4 litert iszok naponta. Ez többféle folyadékból tevődik össze (víz, gyümölcs tea, tejserkentő tea). Üdítőket sosem iszom. A csökkentett szénhidrát tartalmú étrend mellett a mozgást is próbálom beiktatni a mindennapjaimba. Ellipszis trénert használok heti háromszor és sétálok.

Hihetetlen, de a diéta és a sport egyáltalán nincs hatással az anyatejem mennyiségére. Sőt, nemhogy nem apadt el, de sokkal jobb minőségű lett!

A szoptatás mellett fejem is az anyatejet, így tettem első gyermekem esetében is. Most azt tapasztalom, hogy a pohár falán vastagon, sűrűn folyik le a tej, ami azt jelenti, hogy dús és tápláló. Előző gyermekemnél hígabb, folyékonyabb volt a tejem. Szintén a tapasztalat mondatja velem, hogy a szoptatós anyukák szénhidrátban dús étrendje a babáknak sem jó. Nagyobbik gyermekem, Nóri hasfájós csecsemő volt és állandóan székrekedéssel küzdött, ahogy én is. Lili, a kicsi viszont vidám baba, gond nélkül alussza át az éjszakákat és sosem fáj a pocija! Természetesen nekem sincsenek emésztési panaszaim.

Kisebbik lányom most 10 hónapos. Eddig 21 kg-ot sikerült leadnom. 100 kg-ról indultam és február 26-án már csak 79 kg-ot mutatott a mérleg. Még 15 kg leadása a kitűzött cél. És tudom, hogy sikerülni fog!"

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

magyarnemzet.hu

Rengetegen megnézték Varga Judit megrendítő interjúját

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-