Létrehozva: 2019.06.25.

Óriási magyar siker: orvosaink mindenkit lenyűgöztek ezzel

A magyar kardiológusok nem elõször értek el nemzetközi sikert, hiszen nagyon odafigyelnek kutatásaikra.

Ismét a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika fiatal szakorvosjelöltjét találta a legjobbnak a nemzetközi zsűri a második európai pacemaker versenyen, Valenciában. Dr. Dér Gábor a pacemaker programozási és –utánkövetési esetbemutatás versenyében hozta el az első díjat a Vitatron/Medtronic által szervezett Pacing World Series szimpóziumán. Dr. Gellér László, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnökségi tagja az itthoni és a kinti zsűriben is részt vett. Szerinte nemcsak az újabb győzelem bizonyítja, hogy hazánk a világ élvonalában van, de az is, hogy a jövő évi rendezvény helyszínéül Budapestet választották a szervezők.

Egy szövődményekkel nehezített pacemaker implantáció (beültetés) nyomon követését, és az annak során kialakult, előre nem látható problémák folyamatos megoldását mutattam be, amit mentoraimmal a városmajori klinikán végeztünk.

A beteget a mentoraim kezelték, én pedig szakorvosjelöltként annak tudományos hátterét és pontos esetbemutatását készítettem el, ami nagyon nagy feladat volt. De már maga a munka, és az, hogy a klinikán bizalmat szavaztak nekem, nagyon inspirált és sok erőt adott. A győzelem pedig olyan elismerés, ami még inkább megerősít abban, hogy nekünk, fiataloknak van jövőnk, vannak perspektívák és munkával, tudásvággyal, elhivatottsággal lehet itthon is boldogulni. Dolgozni kell, sok munkánk van, bele kell adni mindent úgy, hogy közben a beteg legyen mindig az első” - mondta a valenciai verseny után Dr. Dér Gábor, a Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika 28 éves szakorvosjelöltje.

„A tavalyi győzelmek után nagy volt a tét, hogy idén is tudunk-e olyat mutatni, ami ennyi ország szakembereit majd meggyőzi” - mondta Gellér professzor, aki egyébként a városmajori klinikán a nemzetközi sikert elért ifjú kardiológusok egyik mentora.

„Gábor a programozási versenyt nyerte meg, ami a különböző pacemaker működési problémák programozással történő megoldásával foglalkozott. Ez a mindennapok rutinjának a része Magyarországon... A dr. Merkely Béla professzor által vezetett Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán olyan szakmai közeget és szemléletet tapasztalnak meg és szívnak magukba, amely természetessé teszi, hogy részt vegyenek a nemzetközi megmérettetéseken. Nekem külön öröm volt, hogy a zsűritársaim maguktól hozták ki őt győztesnek, nekem csak rá kellett bólintanom, vagyis egyöntetű volt munkájának a megítélése” –tette hozzá dr. Gellér László, aki második éve vesz részt aktívan a Pacing World Series szervezésében, illetve a verseny bírálóbizottságában.

„Magyarország mára a világ élvonalába tartozik a kardiológia minden területén, így az egymillió főre jutó pacemaker beültetések számában is. Munkánk elismeréseként is jövőre Budapest ad otthont a világversenynek” – mondta dr. Gellér László, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika elektrofiziológiai részlegének vezetője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-