Létrehozva: 2016.03.16.

Újabb titokra derült fény Vivien meggyilkolásával kapcsolatban!

Az egész országot megrázta a 20 éves M. Vivien szörnyû halála. A fiatal lányt volt osztálytársa ölte meg: 13-szor is beledöfte vadásztõrét. Az viszont még kérdéses, hol történt a gyilkosság!

A fiatal lánynak a Népligetben veszett nyoma egy buli után március 5-én. Öt napig keresték, végül kiderült: általános iskolai barátja, K. Bálint ölte meg egy vadásztőrrel, holttestét egy erdőben rejtette el.

A Blikk úgy tudja, a kocsiban csak kis mennyiségű vért találtak a helyszínelők, így még kérdés, valójában hol történt a szörnyű rémtett. Bálint egyébként már korábban is hazudott a rendőröknek, napokon keresztül ugyanis azt hajtogatta, nem ő ölte meg a lányt. Végül apja unszolására vallotta be a gyilkosságot.

Borzasztóan megviselte a fiatalember családját, hogy fiuk gyilkossá vált. K.-ék eddig köztiszteletben álltak a településen, most azonban az utcára sem szívesen mennek ki, mert tartanak a kakucsiak haragjától.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Már a nyolcadik vádlott is előzetes letartóztatásban van a moszkvai merénylet miatt + videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-