Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.04.20.

Újabb részletek a Teréz körúti robbantó szökési tervéről

Azt tervelte ki, hogy amikor legközelebb átszállítják az Igazságügyi Megfigyelõ és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI), onnan kísérli meg a szökést.

Húga segítségével tervezett megszökni a börtönből P. László – tudta meg a Bors. A lap biztos forrásból úgy értesült, hogy a Teréz körúti robbantóként elhíresült férfi zárkájában a minap egy kézzel írott levelet találtak, amiben fegyvert és lőszereket kért a szökéséhez.

Irományát egy papírzsebkendőbe csomagolta, azt pedig a következő beszélőjén akarta átadni családtagjának. A férfi jelenleg a Váci Fegyház és Börtönben raboskodik. Ördögi terve a börtönőrök miatt ment füstbe, akik még időben észrevették, miben mesterkedik. A lap információi szerint az ügyben büntetőfeljelentést tett az érintett intézmény.

A Bors azt is megtudta, hogy P. László nem a váci fegyházból akart megszökni, hanem az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből. A fiatalembert időről időre az IMEI-be is átszállítják. Ott már korábban feltérképezte a menekülő-útvonalat. Húgától azt kérte a levélben, hogy egy drónnal juttassa el az elmemegfigyelőbe az általa kért muníciót.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-