Létrehozva: 2016.06.23.

Újabb részletek a Budapesten talált levetkőztetett nőről!

Járókelõk találtak rá egy hiányos öltözetû, eszméletlen nõre a Wesselényi utca és Kertész utca sarkán csütörtökre hajnalban. Most a rendõrség ellene indított nyomozást.

Szerző Brenner Balázs

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, az Index információja szerint két parkoló autó között feküdt az úttesten egy levetkőztetett fiatal nő Budapesten, a Kertész utca és a Wesselényi utca sarkán csütörtök hajnalban.

Ruhája melléig fel volt húzva, bugyija le volt tolva.

Két arra sétáló járőr segítségével felrakták a hölgyet a járdára, letakarták, majd kihívták a mentőket. A kiérkező mentőtisztek hiába próbálták magához téríteni a nőt, nem jártak sikerrel, így kórházba szállították.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt mondta, hogy a járőrök a szükséges intézkedéseket megtették, és intézkedtek a személy kórházba szállítására.

Az üggyel összefüggésben a BRFK VII. kerületi rendőrkapitánysága kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt indított nyomozást, egyben vizsgálják, hogy más bűncselekmény megvalósult-e.

Az, hogy megerőszakolhatták a fiatal nőt, egyelőre még nem derült ki.

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-