Létrehozva: 2016.02.16.

Újabb karambolt okozott a vezetés közben maszturbáló idős férfi

A 63 éves férfi különös perverziója, hogy autóvezetés közben elégíti ki szexuális vágyait. Ám az élvezet közben olykor elveszti uralmát a jármûve fölött. Nem elõször okozott súlyos közlekedési balesetet.

Két embernek kellett kiemelnie a volán mögül azt a hatvanhárom éves férfit, az Egyesült Államokban, Georgiában, aki vezetés közben maszturbált, és nem vette észre, hogy pirosra vált a lámpa. Belehajtott az előtte lévő járműbe, saját kocsiját darabokra törte. „Az elkövető lehúzott sliccel és nadrágjából kiemelt pénisszel vezetett. Két emberünk emelte ki az autójából, a rögzített nyomok szerint egyértelmű, hogy vezetés közben önkielégítést végzett. Ezért nem vette észre, hogy a jelzőlámpa zöldre vált, így belehajtott az előtte szabályosan közlekedő furgonba – nyilatkozta az eset után a körzeti rendőrfőnök, aki arról is beszámolt, hogy a férfi nem először kerül a hatóság látókörébe, hasonló okok miatt.

"Nyolc éve már volt hasonló balesete. De a bűnelkövetés folyamatos lehetett,  mivel több telefonos bejelentést is kaptunk felháborodott autósoktól. De cselekmény közben eddig még nem sikerült elkapnunk."

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra