Létrehozva: 2016.06.03.

Újabb botrány Kozso teaháza körül

Szinte nem telik el hét anélkül, hogy ne történne valami az énekes hírhedt üzlete körül. Most kiderült, mit is jelent a "Forgatás miatt zárva" tábla.

A Zöld teknős barlangja nem fogad vendégeket. Egy ideig forgatásra hivatkoztak egy hevenyészett, de vidám üzenetben, mostanra azonban lecserélték a táblát, és már technikai okok miatt tart zárva a teázó.

Nos, a Blikk utánajárt, és kiderítették, hogy ez utóbbi áll az igazsághoz legközelebb, bár ez is csúsztatás, hiszen a hatóság rendelte el a bezárást. Két ellenőrzést is tartottak az elmúlt napokban, és úgy ítélték meg, nem megfelelőek a körülmények vendégek fogadására.

A lap kereste az énekest is az üggyel kapcsolatban, de a menedzsere állítja, nem is Kozsónál kell érdeklődni, hiszen neki már semmi köze sincs az üzlethez. Ennek némileg ellentmondani látszanak a környékbeliek állításai, melyek szerint a szomorú szamuráj rendszeresen jár a teázóba, és ő intézi az ügyeket.

A bezárással kapcsolatban pedig az az igazság, hogy az élelmiszer-biztonsági előírásoknak nem felel meg a teaház, és ezt megerősítette a Pest Megyei Kormányhivatal sajtófőnöke is.

"Az illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi osztály közérdekű bejelentés kapcsán helyszíni szemlét tartott a vállalkozásnál 2016. 05. 24.-én."

A szemle során megállapított hiányosságok miatt eljárást kezdeményeztek a vállalkozással szemben

- nyilatkozta Bazsó Zoltán, aki azt is elárulta, hogy az ellenőrzést kedden megismételték, de továbbra sem találták vendégfogadásra alkalmasnak az egységet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csodaszép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna