Létrehozva: 2016.03.16.

Tüdőrák miatt, felesége karjaiban halt meg Verebes József

A halála elõtti órákban meccset nézett a tévében. Miután összecsuklott, a neje és a lánya kétségbeesetten próbálták újraéleszteni.

Megrázó részleteket közölt Verebes József vasárnapi haláláról a 75. születésnapja előtt tíz nappal elhunyt mesteredző egyik lánya, Krisztina.

„Eddig nem akartunk erről beszélni, de súlyos tüdőrák szövődményeibe halt bele.

Már nem bírt egyedül járni, anya épp felemelte, s összecsuklott, szóval szó szerint a karjaiban ment el.

Először azt hitte, hogy elájult, rögtön hívta a mentőket, én is átrohantam, és kétségbeesetten próbáltuk újraéleszteni a mentősök érkezéséig. Hiába, de legalább megpróbáltuk”

- idézte a Blikk a vasárnap kora délután jobblétre szenderült „Mágus” lányát.

A nagybeteg, legyengült, alvási zavarokkal is küszködő Verebes Józsefnek az utóbbi hetekben kevés dologhoz volt kedve vagy ereje.

„Az égiek úgy intézték, hogy bizony a halála előtti órákban még meccset nézett a tévében, ami nagy csoda volt, mert előtte már a televíziót sem bírta nézni.

Sosem ivott vagy éjszakázott, de sajnos a cigaretta már a kezdetektől a szenvedélye lett, amely végül a vesztét is okozta

- jelezte Krisztina, hogy édesapja élete utolsó napján mégis újra a kedvenc sportágával, a labdarúgással foglalkozott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda

OLDALVONAL

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok