Létrehozva: 2017.01.09.

Kipakolt Tóth Vera: Ezért nem áll színpadra a testvérével

Az aranytorkú énekesnõ tiszta vizet öntött a pohárba, és elárulta, miért nem láthatja õket színpadon a nagyközönség.

A minap Tóth Vera különös bejegyzésével sokkolta hatalmas rajongótáborát. Az aranyhangú énekesnő a közösségi profilján jelentette be, jó ideig nem állnak egy színpadra testvérével, Tóth Gabival. Ahogyan korábban is volt már rá példa, hogy kapcsolatuk megromlása miatt fordítottak hátat egymásnak, sokan most is arra gyanakodtak, hogy ezúttal is testvérháború állhat a meglepő döntés hátterében.

Már néhány évvel ezelőtt, 2012-ben is kettejük konfliktusától volt hangos a magyar sajtó. A pletykákat akkor maga Vera erősítette meg: amellett, hogy hónapokig nem álltak együtt színpadra, a kapcsolatot is megszakították egymással. Később, édesapjuk betegsége hozta újra össze őket. Egy komoly beszélgetést követően tisztázták a félreértéseket, és újra szent volt a béke közöttük.

A %RIPOST% most megkereste Verát a bejegyzésével kapcsolatban, és kiderült, ezúttal szerencsére szó sincs marakodásról.

„Nincsen semmilyen probléma közöttünk. Gabi meghozott egy nehéz, és egyben bátor döntést, amiért én nagyon tisztelem őt. Elvonul, hogy alkothasson, és ezért nem haragudhatok rá! Nincs is miért!

Gabi a testvérem, mindenben támogatom őt. Most sokkal jobb, és harmonikusabb a kapcsolatunk, mint valaha volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt