Létrehozva: 2016.03.19.

Totális csőd, balhéval rajtolt a Forma-1

Óriási csalódást okozott az idõmérõ edzés a szezonnyitón. A változtatások ellentétes hatást váltottak ki: unalomba fulladt a kvalifikáció a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon.

Az első szakaszban sokat köröztek az autók, ám a második és az első helyről döntő harmadik rész jóval a rendelkezésre álló idő előtt véget ért, elmaradt az izgalom, és ezzel kiváltotta a szurkolók haragját.

A Ferrari pilótái az utolsó percekben már nem is hajtottak ki a pályára, míg Hamilton másfél perccel a vége előtt a közönséggel ünnepeltette magát. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint nem dughatják homokba a fejüket, azonnal változtatni kell.

Bocsánatot kell kérnünk a nézőktől, mert ez nem volt show. Próbálkoztunk, de nem jött be, változtatni kell.

A változtatások tönkretették az időmérő harmadik szakaszát, Niki Lauda, korábbi világbajnok bevallotta, nem erre számítottak.

„Rémes volt. Mi fogadtuk el, de nem volt időnk arra, hogy minden eshetőséget végigvegyünk. Akkor nem láttuk át, hogy ez is megtörténhet.”

Bernie Ecclestone-nak, a Forma-1 urának sem tetszett, amit látott.

„Elég sz.r volt, és ha nem változtatjuk meg, az is marad. Az viszont nem megoldás, hogy egyszerűen visszatérünk a régi rendszerre. ”

A vezérek most abban bíznak, hogy a verseny némileg kárpótolja a drukkereket. Az 58 körös Ausztrál Nagydíj vasárnap - magyar idő szerint - 6 órakor kezdődik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az orosz hadsereg megnevezte új célpontjait: Macront is említették

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán egyértelművé akarta tenni, hogy vele ezt nem lehet megcsinálni + videó

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Erre büszkék lehetünk, így látta a kettős magyar bravúrt a legendás kapitány

TÜZELŐÁLLÁS

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

TÜZELŐÁLLÁS

„Te vagy a meccs embere” – Angol sztárklub csaphat le a magyar válogatott focistára

TÜZELŐÁLLÁS

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára