Létrehozva: 2016.02.12.

Titokban kislánya született az olimpiai kajakozónak

Már másfél éves Kammerer Zoltán kislánya, akinek születését három hónapig titkolta. A csöppség teljesen az ujja köré csavarja az édesapját.

A kajakozónak másfél évig sikerült titokban tartania, hogy másodszor is édesapa lett. 16 éves nagy fia, Gergő mellett már egy tündéri kislány, Anna is édesapának szólítja.  A csöppség édesanyjával évek óta egy párt alkotnak, kislányuk születését sikerült egy darabig titokban tartaniuk. Csak három hónappal világrajövetele után árulta el, hogy ismét apa lett.

"Úgy voltam vele, hogy egy darabig csak azok tudjanak Annáról és azok láthassák, akik valóban fontosak számunkra

 magyarázta a Story magazinnak Zoltán, akinek az arca akkor lett közismert a sportrajongók táborán kívül, amikor Molnár Anikóval alkotott egy párt.

A kajakozó nem csak a nyilvánosság előtt titkolózott: egy darabig még nagyfia, Gergő sem tudta, hogy kistestvére születik.

"Emlékszem, épp egy filmet néztünk a tévében,  amikor apu azt mondta, hogy lesz egy kishúgom. Először szóhoz sem jutottam, aztán persze felfogtam, hogy ez mit jelent, és óriási volt az örömöm" -mesélte Gergő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy, akiknek most nagyon kerülniük kell a konfliktusokat

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János