Létrehozva: 2016.11.30.

Titkos hangfelvétel került elő a pedofíliával vádolt csepeli testnevelő tanár ügyében

Most számítástechnikusok dolgoznak rajta, hogy a bíró is meghallgathassa a bizonyító erejû beszélgetést.

Szörnyű bűncselekményekkel vádolják B. Tamást, a csepeli Burattino Szakiskola oktatóját. A vádhatóság szerint a férfi 2008 óta molesztálta szexuálisan az iskola kiskorú diákjait.

A szerdai tárgyalási napon árulta csak el az egyik, tanúként beidézett egykori csepeli nevelőtanár, hogy

hangfelvételen rögzítette azt a beszélgetést, amikor két nevelt kisfiú neki elárulta, hogy B. Tamás testnevelő tanár szexuálisan molesztálta őket.

A tanú egy pendrive-on őrizgette a hangfelvételt, és állítása szerint azért nem csatolta eddig a bíróságnak, mert más adatok is vannak az eszközön. Dr. Kalina József tanácsvezető bíró elküldte kolléganőjét a hangfelvételért, hogy azt a bíróságon is meghallgathassák. 

A nevelő tanúvallomásában kifejtette: 2014 február 3-án takarodó után két kisgyerek ment be a nevelői szobába hozzá, akik elmondták neki, hogy nagyon félnek B. Tamástól.

Ebből a vallomásból egy órás beszélgetés keletkezett, amiben

a két gyerek azt mondta neki, hogy B. Tamás rendszeresen orális és anális szexre kényszerítette őket.

"Amikor szólt, hogy fáj neki a közösülés, akkor még jobban benyomta a nemi szervét. Körülbelül negyvenszer történt meg, és soha nem használtak óvszert" - idézte fel a férfi a durva állításokat, amelyeket hamarosan a bíróság is meghallgathat a rögzített felvételen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak