Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.02.18.

Mint egy akciófilmben: hős autós akadályozta meg a tömegkarambolt

Egy sofõr lélekjelenlétének és önzetlenségének köszönhetõ, hogy nem történt nagyobb tragédia a sztrádán.

München közelében az A9-es autópályán egy Volkswagen feltűnően lassan hajtott a belső sávban, és többször nekiment a szalagkorlátnak is. Több autó is megelőzte, majd rádudálva, mutogatva kérdezték a sofőrtől, hogy miért nem húzódik inkább le. A Volkswagen mellett elhaladt egy Teslát vezető férfi is, ő azonban jobban megnézte magának a sofőrt.

Így vette észre, hogy a VW sofőrje eszméletlenül borult a kormányra, és képtelen irányítani az autóját. A hős sofőr gondolkodás nélkül értesítette a tűzoltókat és az autópálya hatóságokat. A 41 éves vezető azonban rájött, hogy nincs idő megvárni a segítséget, tennie kell valamit.

Nem törődve a károkkal, méregdrága Teslájával a Volkswagen elé vágott, majd folyamatosan lassított, és így megállította a másik autót.

A hős sofőr tudta, ha nem tesz valamit, nagy tragédia történik – írta a krone.at.

A rohammentők azonnal kezelésbe vették a férfit, akinek valószínűleg vezetés közben összeomlott a keringése. Az 57 éves férfit egy speciális klinikán kezelik, de már jobban van. 

A Tesla Motors alapítója, Elon Musk is reagált a történtekre. A Twitteren keresztül jutott el hozzá a hír, és a közösségi oldalon gratulált a Tesla-tulajdonosnak. Majd felajánlotta, hogy a cég azonnali hatállyal és minden költséget átvállalva megjavíttatja az autóját!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő