Létrehozva: 2016.11.28.

Kiderült, mi a Teréz körúti robbantás gyanúsítottjának szenvedélye

Édesapja szerint a kémiát sosem szerette, ám a fizikát imádta az iskolában a merénylet feltételezett elkövetõje, aki az utóbbi években repülõgépszerelést is tanult.

Szerző Brenner Balázs

Még folyamatban van a Teréz körúti robbantás nyomozása, a bíróság meghosszabbította a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Ahogy a %RIPOST% elsőként beszámolt róla, a feltételezett elkövető és ügyvédje folyamatosan azért küzdött, hogy a fiatalt helyezzék szabadlábra, vagy ha nem, enyhébb kényszerintézkedést alkalmazzanak vele szemben.

A bírói tanács viszont elutasította az indítványt.

Miközben a megalapozott gyanú továbbra is fennáll, és ezt bizonyítékok is alátámasztják, a fiatalember édesapja a mai napig hiszi, hogy ártatlan a gyermeke. Karmacs egykori polgármestere megtörten mesélt fiáról.

Biztos vagyok benne, hogy ő nem csinált ilyet. Nem olyan beállítottságú, hogy felrobbantson embereket. Ez abszurditás számomra

– mondta a férfi a Zalai Hírlapnak, majd azt is elárulta: fia mindig nagy lendülettel fogott neki a tanulásnak.

„Jó tanuló volt, így került egy jó nevű gimnáziumba. A fizikát nagyon szerette – a kémiát sosem –, de a sok elmélet és a magyar oktatási módszer nem tetszett neki. Õt a gyakorlat érdekelte volna inkább. Harmadik után átment egy keszthelyi szakközépiskolába, ott érettségizett le. Ezután következett a két éves repülőgép-szerelői iskola”

– mesélt fia múltjáról a karmacsi férfi.

A hírek szerint a Terrorelhárítás több olyan anyagot is lefoglalt a gyanúsított homokkomáromi házában, amik bomba előállításához alkalmasak. A bűnügyi helyszínelők pedig a Teréz körúti robbantás helyszínén lefoglalt maradványokból arra következtettek, hogy házi készítésű, szöges bombát hoztak működésbe egy átalakított távirányítóval. Mindezek elkészítéséhez pedig nagyfokú szakértelem szükséges, például fizikából…

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-