Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.05.16.

Tényleg vége? A testtömegindex nem több mítosznál!

Magas a testtömegindexed? Nincs okod aggódni! Egy új vizsgálat szerint az eddig túlsúlyosnak számító 27-es testtömegindexszel rendelkezõ emberek élnek a legtovább!

Több szakértő szerint is ideje lenne újragondolni a testtömegindex számításának módszerét – egy dán vizsgálat szerint ugyanis épp a túlsúlyosnak számító embereké a legmagasabb várható élettartam. A három évtized adatait vizsgáló kutatás szerint a 27-es, a skála szerint a túlsúlyos kategóriába eső testtömegindexű emberek néznek szembe a bármilyen okból bekövetkező halálozás legkisebb kockázatával.

Az új eredmények újabb kérdéseket vetnek fel a testtömegindexszel kapcsolatban – amelyről már eddig is azt tartották, hogy nem túl hiteles mérőszám, hiszen nem tesz különbséget az izom és a zsír között, így egy nagyobb testsúlyú élsportolót is képes a túlsúlyos kategóriába sorolni.

A testtömegindexet úgy számoljuk ki, hogy a testsúlyt elosztjuk a méterben mért testmagasság négyzetével. A 18,5 alatti eredmény soványnak számít, 18,5 és 25 között normális, 25 fölött túlsúlyos, míg 30 fölött elhízott az illető. A dán kutatók szerint az egészségesnek számító érték az 1970-es évek óta 3,3 pontot emelkedett. Azt, hogy ennek mi lehet az oka, nem tudták teljes mértékben megindokolni, ám valószínűsíthető, hogy a szívbetegségek gyógymódjainak fejlődése áll a háttérben: ebből épp a kissé túlsúlyos emberek profitáltak a legjobban.

De az is megtörténhet, hogy a tömeg nem olyan fontos jelzője az egészségnek, mint a test zsírtartalma, különösen a belső szerveket körülvevő zsír. A kutatók persze nem állítják, hogy a túlsúly önmagában csökkenti a halálozás kockázatát – ez egy soktényezős folyamat, amelyben nem szabad elfeledkezni az egészséges táplálkozásról és a rendszeres mozgásról. Inkább csak annyit jelent, hogy a régebben végzetesnek számító betegségek gyógyítása ma olyan szintet ért el, amely jelentősen meghosszabbíthatja a korábban komoly kockázattal szembenéző emberek életét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg