Létrehozva: 2016.08.27.

Sztárapukák, akiknek hiperszexi lányaik vannak

Összegyûjtöttünk öt olyan hazai sztárpapát, akiknek bõven van mitõl tartaniuk a jövõre nézve. Legalábbis, ha bûbájos lányaikról van szó.

Stohl András igazi lányos apuka. Így minden bizonnyal van mitől tartania. Első házasságából született lányai érett nővé cseperedtek. Míg a táncművészként végzett Luca a TV2 újonnan induló produkciójában hamarosan műsorvezetőként tűnik fel. Addig Rebeka egyetemi tanulmányai mellett a modellszakmából is vesz egy kis ízelítőt.

Galambos Lajos lányáról, Bogiról apja büntetőügye kapcsán jelent meg néhány kép a sajtóban. A fotókra pedig nevesebbnél nevesebb divatcégek is felfigyeltek. De nemcsak itthon, hanem külföldről is érdeklődnek a fiatal lány iránt. Bár Lajcsi félti lányát, többször hangoztatta, feltétel nélkül bízik benne. Tudja, hogy csinos lánya a helyén kezeli adottságait, soha nem szaladna el vele a ló.

Gáspár Győzőnél nem telik el úgy egy nap sem, hogy ne hirdetné büszkén nagykorú lánya képességeit és szépségét. Nem is csoda, hiszen Evelin igazi nővé cseperedett az elmúlt évek alatt. Báját pedig csak még jobban fokozza, hogy a külsőségek mellett a belső értékekre is nagy hangsúlyt fektet. Ugyanis két éve már, hogy egy svájci iskolában tanul.

R. Kárpáti Péter is érthető módon nagyon büszke a lányára. Rebeka két éve nyerte el a Miss Universe Hungary címet, és az azzal járó koronát. Azóta a TV2-nél is felfigyeltek rá. Így naponta beköltözik a nappalinkba a Jóban Rosszban című sorozat műsorideje alatt.

Mi tagadás, Kiki, azaz Patkó Béla sem panaszkodhat Csengére. Az Összeesküvőket is megjárt lány szebb, mint valaha. Nem csoda: gondoljunk csak a légiutaskísérő édesanyjára, akin annak idején nem csak Kiki, de sok utas szeme is megakadhatott.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek