Létrehozva: 2016.08.29.

Szörnyű tragédia: a sportoló életébe került a nagy kaland

Nem elõször kísérelte meg a hajmeresztõ produkciót. Egyszer már sikerült, de a másodikba belehalt.

Meghalt a La Manche csatorna átúszására tett kísérlet közben egy brit extrémsportoló - jelentette a távirati iroda. A különleges teljesítményekért rajongó 45 éves Nick Thomas Doverból indult szombaton, és a BBC szerint 16 kilométerrel a cél előtt rosszul lett a vízben.

A 16 órája úszó férfi már nem volt öntudatánál, amikor a kísérőhajó fedélzetére emelte. Beszállították egy calais-i kórházba, ahol azonban az újjáélesztésére tett kísérletek ellenére a szíve végleg felmondta a szolgálatot.

A veterán Ironman- és Ultraman-versenyző Thomas 2014-ben egyszer már sikerrel megtette a mintegy 40 kilométeres távolságot Dover és Calais között.

2013 júliusában egy harmincas éveiben járó brit nő halt meg a La Manche csatorna átúszása után.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

travelo.hu

A magyarok körében is nagy kedvenc úti cél jövő héten turistaadót emel

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát

OLDALVONAL

Áll a bál: Sztriptízbárban mulatott a 16 éves tinisztár

OLDALVONAL

Lefotóztuk, Szoboszlai Dominik különleges ékszerekkel jelent meg