Létrehozva: 2017.03.23.

Brutális adóssága van a nyomorgó színésznek!

Szilágyi István most ugyan kapott némi segítséget egy alapítványtól, de ez csupán csepp a tengerben. Majd 30 milliós tartozást görget maga elõtt.

Csapások sora sújtja Szilágyi Istvánt az utóbbi időben. Az egykor népszerű színész mérhetetlen nyomorban tengeti mindennapjait otthonában, ahol fiával és feleségével él. Az ingatlanban nemrég a vizet is kikapcsolták. Igaz, a Lópici Gáspárt megformáló színész néhány napja kapott némi segítséget egy alapítványtól, de ez csupán időlegesen oszlatja el a viharfelhőket a család feje fölül. A Lokálnak éppen fia mesélte el, hogy óriási hitelcsapdába kerültek.

"Korábban úgy volt, hogy a családommal ideköltözöm, de közben elváltam.

Elkezdtük felújítani ezt a házat, huszonnyolcmilliós tartozásunk van, de inkább ennél is több

- mondta a lapnak Péter, akitől édesapja vette át a szót.

"Győrben is gondot okozott a számlák kifizetése, így legalább nem kell két házat fenntartani.  Most az első szobában mi alszunk a feleségemmel, a másikban a fiam"

– magyarázta a koszos és leginkább üres zacskókkal, dobozokkal telepakolt szobában Pityi bácsi, akinek nyugdíjából vonják a 40 ezer forintos törlesztőrészletet, így alig marad valamije arra, hogy megéljen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg