Létrehozva: 2016.01.16.

Szexpartnere savval maratta szét a nő nemi szervét

Sokkoló ügy került a Fõvárosi Törvényszék elé. Egy jól szituált családapa, aki a támadás ide­jén egy budai kórház fõigazgatójaként dolgozott, savval öntötte le szeretõje nemi szervét.

Erika már hat műtéten esett át a brutális támadás óta, de súlyosan károsodott a vaginája. Akkor kezdődtek a problémák, amikor a férfi nem akarta elhagyni a családját a nőért, aki szakított vele. Ebbe képtelen volt beletörődni a hűtlen családapa. Betört Erika lakásába, injekcióval elkábította, majd savat öntött a nemi szervére.

Eddig hat műtéten estem át, új hüvelyt kell kialakítani, pillanatnyilag sem szexuális életre, sem vizeletürítésre nem vagyok képes, utóbbi problémám miatt egy csövet kellett kivezetni a húgyhólyagomból

- mondta a bíróságon az elkeseredett nő.

"A támadóm négy hónapot ült előzetes letartóztatásban, majd miután szabadon engedték, egy alkalommal megjelent a munkahelyemnél. Azóta rendőri védelem alatt állok, de hiába a védelem, én legbelül akkor is rettegek, mert már tudom, ez az ember bármire képes.
A párom a támaszom. Nehéz leírni, micsoda szenvedésen me­gyek keresztül, fizikális és lelki értelemben egyaránt" -  idézte a nő szavait a Borsonline.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

ripost.hu

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-