Létrehozva: 2016.09.27.

Szereted az alkoholt? Akkor ezzel sok mindent jóvátehetsz

Úgy tûnik, hogy a sport képes jóvátenni az alkohol káros hatását: azokat, akik rendszeresen alkoholt fogyasztanak, de heti legalább öt órát sportolnak, nem fenyegeti erõsebben az idõ elõtti halálozás, mint a teljesen józan embereket.

Brit és ausztrál kutatók szerint napi egy óra sport képes jóvátenni a rendszeres alkoholizálás hatását a szervezetben. A szeszes italok hatására ugyanis sejtszintű gyulladásos folyamatok indulnak be, és bizonyos hormonok szintje is megemelkedik a szervezetben, ez pedig növeli egyes daganatos betegségek és más egészségügyi problémák kockázatát.

A tudósok 36 370, Angliában és Skóciában élő ember adatait elemezték – a vizsgált személyek mind részt vettek a brit kormány egészségügyi felmérésében, amelynek kérdőívei a heti alkoholfogyasztásra és sportolási szokásokra is kitértek. A felmérés 1994 és 2006 között folyt.

A megkérdezettek körülbelül 85 százaléka fogyasztott alkalomszerűen vagy gyakran alkoholt, és ezen belül 13 százalék lépte túl a még biztonságosnak tekintett heti 14 egységet (ez körülbelül napi egy üveg sörnek, fél deciliter égetett szesznek vagy egy pohár bornak felel meg). Azoknál azonban, akik legalább heti két és fél órát sportoltak közepes terhelés mellett, drasztikusan csökkentek az alkoholfogyasztás káros hatásai. Azok a felnőttek pedig, akik heti öt órát sportoltak, és átlépték az ivás biztonságos mértékét, a teljesen absztinensekhez képest sem néztek szembe a halálozás növekvő kockázatával. Ez mind a daganatos betegségek miatt bekövetkező, mind pedig a bármely egyéb okból bekövetkező halálozásra igaz volt. Vagyis a rendszeres sport nagyon sokat tesz az egészségedért, még akkor is, ha az életmódod más részei nem ennyire egészségesek.

Ez persze nem jelenti azt, hogy aki sportol, az korlátlanul ihat, az alkoholt továbbra is mértékkel ajánlatos fogyasztani, ha pedig eddig többet ittál a kelleténél, ideje leszoknod róla. Ám a hosszú távú káros hatások közömbösítéséért sokat tehetsz a rendszeres mozgással.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

vg.hu

Ezen múlhat az újabb benzinárstop – közölte a KSH a régiós üzemanyagárakat

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

Elsóztad a levest? Ezt az egy trükköt jegyezd meg, mert megmentheted az ételt vele

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg