Létrehozva: 2016.07.21.

Szakít az álompár? Hajdú Péterék házassága válságban

Úgy tudni, teljesen elhidegültek egymástól. Még megpróbálják rendbe hozni valahogy, de nem lesz könnyû.

Már régóta a Hajdú-Sarka páros jutott az ember eszébe, ha szóba került az álompár kifejezés. Ám ez hamarosan megváltozhat. A Story magazin megtudta, hogy bizony már nem olyan tökéletes a kapcsolatuk, ahogy azt a tévében, újságokban látni. Korábban semmiféle botrányról nem lehetett hallani körülöttük, nyilvánosan soha nem volt egy hangos szó, vagy egy sértődött arckifejezés.

Bennfentesek szerint ez az idill azonban mostanában megváltozott,

teljesen elhidegültek egymástól.

Három hete már egyre több helyről hallani, hogy valami nincs rendben Hajdúéknél. A lap szerette volna megtudni ennek az okát, ám Hajdú Katához irányította a őket, aki elismerte, hogy valami nem stimmel.

"A hírekből annyi igaz, hogy az elmúlt időszakban rengeteget dolgoztunk, és sajnos keveset figyeltünk egymásra. Ezért döntöttünk úgy, hogy hamarosan elutazunk Ciprusra, ahol reméljük, mindent tisztázhatunk" - nyilatkozta Kata.

Egy, a párhoz közel álló illető is azt találgatja, vajon ez csak mosolyszünet, vagy akár végleges szakítás lehet belőle. Az biztos, hogy Péter mindent megtenne azért, hogy minden a régi legyen, ő tudja, hogy Kata élete párja. Noha Sarka Kata is hasonlóan vélekedik,  ő úgy érzi, férjének változtatnia kell.

Szerettük volna mi is megkérdezni Hajdú Pétert, mit gondol minderről, ő azonban egyelőre nem kívánt nyilatkozni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Kik állnak Magyar Péter mögött? Itt a lista azokról, akik támogatják a baloldal legújabb reménységét

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be