Létrehozva: 2016.09.30.

Szétvágta a kezét a teljesen kikészült Szacsvay László

A halk szavú színész nem kér, nem panaszkodik, csendben teszi a dolgát felesége súlyos balesete után is. Ám sokszor úgy érzi, nem bírja tovább. Ilyenkor elpattan nála a húr...

Kimerülten, elcsigázva jelent meg a közönség előtt Szacsvay László, egy rendezvénysorozat salgótarjáni állomásán. Kutyája kísérte hűségesen a hajlott háttal érkező színészt, aki felesége másfél évvel ezelőtti balesete óta még inkább kerüli a nyilvánosságot. Claudia belvárosi lakásuk ablakából zuhant az utcára, tolószékbe kényszerült.

A színész odaadóan viseli gondját, ám egy külföldi vendégjáték miatt ápolónőt kellett fogadnia. Bár nehezen tudott megbarátkozni a gondolattal, belátta, hogy nem bírja egyedül a színpadot, neje ápolását és a rengeteg házimunkát. Bizony volt, hogy dühében elpattant benne a húr.

"Szoktam kiabálni, meg is ütne a guta, ha nem. Múltkor szétvágtam a kezem a rokkantkocsival. Persze hogy kiabál az ember, mert aspirin protectet szedek, és dől a vérem, nem lehet elállítani. Négy „vas” van a szívemben"

- árulta el a Borsnak, majd lehajtott fejjel elismerte, hogy lassan jártányi ereje sem marad.

Szacsvay az összes nehézségét egyedül oldja meg, magába fojtja bánatát, nem engedi, hogy a segítségére legyenek. De vajon meddig bírja így?

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Láncreakció – Brit elemző: teljes ukrán dandárok nem hajlandók engedelmeskedni parancsnokuknak + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom