Létrehozva: 2016.10.11.

Esküvő: nem teljesítette édesapja kívánságát Szabó Zsófi

A mûsorvezetõtõl azt kérte az apja, hogy mindig maradjon szerény, de ez nem sikerült...

Szabó Zsófitól egyetlen dolgot kért édesapja, a neves művész, Szabó Gyula, mégpedig azt, hogy mindig maradjon szerény. A fiatal műsorvezető és édesapja kapcsolata legendásan szoros volt, ezért is furcsa, hogy Zsófi végül nem tartotta a szavát.

Édesapám mindig azt mondta, ne legyek feltűnő, inkább maradjak szerény, és ezt a tanácsát az esküvőmön is megfogadom

- nyilatkozta korábban.

Ehhez képest azonban a nagy napot hatalmas összegből rendezték meg, a Kiskegyed összeállítása szerint az összköltsége elérhette a tízmillió forintot is.

A nyíregyházi katolikus templomhoz két luxusautóval, egy fehér Mercedes-Benzzel és egy fekete BMW7-essel érkezett a jegyespár. Mindkét autó kategóriájának csúcsmodellje, huszonöt és ötvenmillió forint körüli összegbe kerülnek.

A közel háromszáz fős násznépet Kis Grófo és Kökény Attila szórakoztatták, a bulibáró szerint "ez volt az évszázad esküvője".

Nem túlzott Kis Grófo, hiszen négyezer szál virággal dekorálták a lagzi helyszínét, tizenöt szakács és huszonöt pincér gondoskodott arról, hogy mindenki jól érezze magát.

A menyasszonyi ruha legalább félmillió forintba kerülhetett, akárcsak a hat koszorúslány ruhája. Az étel és az ital fejenként húszezer forintot kóstálhatott, a meghívók, a dekoráció és a zenészek gázsija pedig legalább egymillió forint lehetett.

Az esküvő tehát nagyjából tízmillió forintba kerülhetett, miközben egy átlagos magyar pár 1,5-2,5 millió forintot szokott költeni a nagy napra. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”