Létrehozva: 2016.10.20.

Ilyen nincs! Az erőszakoló migránst felmentették és 4,5 milliót kaszált

A csoportos és brutális erõszak Svédországban történt, eritreai elkövetõkkel. A legfelsõbb bíróság felmentõ ítéletet hozott.

Felháborító bírói ítélet miatt forrong a svéd közvélemény. Éjfél után hazafelé tartott egy fiatal lány egy svéd kisvárosban, amikor három afrikai bevándorló állta útját és cigit kértek tőle. Majd az egyikük egy csókot is kért, de nem kapott.

Mire az megragadta a lányt és erőszakkal bedugta a nyelvét a szájába. A többiek ezután körülvették a fiatal nőt, lehúzták a nadrágját és mindannyian brutálisan megerőszakolták.

A bíróság mindhármukat négy évre elítélte, csoportosan elkövetett nemi erőszak miatt. A történet azonban nem ért véget.

A tettesek fellebbeztek, és most a legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy nincs elég bizonyíték a csoportos erőszakhoz, ezért felmentették őket.

Az egyiknek, a börtönben töltött idő miatt, már meg is ítéltek 140 ezer svéd korona kárpótlást (kb. 4,5 millió forint – a szerk.), és várható, hogy a másik két elkövető is hasonló kártérítést kap majd.

 

 

 

Forrás és kép: Speisa.com

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezért osztogatja el a vagyonát az egykori Nagy Ő, Jákob Zoltán

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

mindmegette.hu

Utálja a magyar konyha egyik kedvenc fűszerét Gwyneth Paltrow

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja